Az egészségügy helyett a MÁV-ba fektet az EBRD
Közzétéve: 2009. 10. 02. 08:15 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2009. 10. 02. 08:15 -
• 2 perc olvasás
Rövid távon nem terveznek beruházást a magyar egészségügybe, ehelyett Lengyelországban finanszíroznak egy hasonló céget.

A válság átírta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) stratégiáját: a nemzetközi pénzintézet 2010 helyett későbbre halasztja kivonulását régiónkból, és ebben a két évben várhatóan egymilliárd eurót hoz Magyarországra – közölte Hargitai Zsuzsa, az EBRD irodavezetője a vele készült interjúban. A londoni pénzintézet korábban a HospInvestbe négymillió eurót fektetett be, melynek alig tizedét kapták vissza. Ezzel kapcsolatban az irodavezető kifejtette, amikor betársultak a kórház-üzemeltető magántársaságba, úgy látták, megvalósul az egészségügyi reform, de nem így lett.
Az átalakítási folyamat megfeneklett, és egy olyan hisztériahullám kezdett kialakulni, ami végül nagyon sokba került - és nem csak nekik. Márciusban már kiderült, hogy nem érdemes ebbe az egészségügyi rendszerbe pumpálni az EBRD részvényeseinek pénzét, ezért döntött úgy a bank befektetéseket bíráló testülete, hogy kiszállnak a HospInvestből, és jelképes összegért eladja részvényeit a magyar tulajdonosoknak. Ők még láttak fejlődési lehetőséget, az EBRD nem. Olyan harc folyt, amely már rég nem a betegek érdekeiről, az egészségügyi ellátásról szólt.
Bűnbakkeresésnek nincs értelme az pénzintézetben, hiszen minden befektetést többlépcsős átvilágítási és elbírálási folyamat előzi meg, és a portfolió alakulását több egység is figyelemmel kíséri. Inkább attól tartottak nehogy kilépésünkkel az egészségügyben már működő, a helyüket megtaláló magáncégeken csattanjon az ostor, mely szerencsére nem történt meg. Hargitai Zsuzsa elmondta, rövid távon nem terveznek beruházást az itteni egészségügybe, ehelyett Lengyelországban finanszíroznak egy hasonló céget. Ott nincs politikai botrány, a cég tízszer kisebb, 150-200 ágyas kórházat üzemeltet úgy, hogy már megvette az épületeket is hozzá. Tiszta a helyzet, hiszen csak a lengyel egészségbiztosítási pénztárral áll kapcsolatban, az önkormányzatokhoz nincs köze. Persze ott is akadnak gondok, de így is normális megtérülést tudnak felmutatni – tette hozzá.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek