Az ellenzékkel is tárgyalnának
Közzétéve: 2008. 07. 25. 08:58 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 07. 25. 08:58 -
• 1 perc olvasás
Az EüM szerint a vita „alapszakasza" augusztus 15-ig tart, addig várják az észrevételeket.

A szakmai szervezetekkel zajló társadalmi vita mellett a jövő hónapban intenzív egyeztetéseket tervez az MSZP az ellenzéki pártokkal is az egészségügy tervezett átalakításáról – értesült a Népszava.
Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke szerint azokról az intézkedésekről szeretnének beszélni, amelyek életbelépéséhez törvénymódosítás szükséges. Közölte, a tervezett tárgyalásokon az Egészségügyi Minisztérium (EüM) politikai vezetése venne részt, de a párt szakpolitikusai is bekapcsolódnak majd. A politikus azt mondta: egyelőre nem tervezik összehívni a szakbizottság rendkívüli ülését, bár nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a társadalmi vita előrehaladtával ez megtörténik. A társadalmi vita útját is az EüM egyengeti; a „Biztonság és partnerség" munkacímet viselő programtervezetet már megkapták a szakmai és tudományos szervezetek, az egészségügyi bizottság tagjai és a történelmi egyházak vezetői is.
A szaktárca a véleményezésben számít a kórházak, a szakrendelők érdekképviseleteire, az orvosi és a szakdolgozói kamarára, a betegjogi szervezetekre, az orvosegyetemekre és a szakmai kollégiumokra is. Az EüM szerint a vita „alapszakasza" augusztus 15-ig tart, addig várják az észrevételeket, amelyeket ezután összegeznek, s a használhatóakat beépítik majd a koncepcióba. Az így átdolgozott programot augusztus második felében egy konferencián ismertetik majd meg a nyilvánossággal.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek