Az értékes műszereket már elvitték

Közzétéve: 2008. 10. 28. 08:19 -

• 2 perc olvasás

A svábhegyi gyermekgyógyintézet krumplihámozójára licitáltak legtöbben.

Weborvos Archívum

A svábhegyi gyermekgyógyintézet krumplihámozójára licitáltak legtöbben azokon az árveréseken, amelyeken a megszűnésre ítélt állami kórházak ingóságait próbálták értékesíteni - mondta el
Kárpáti Zsuzsa, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) vezetője. Három intézmény vagyontárgyai kerültek már kalapács alá.


A svábhegyi gyermekgyógyintézet ingóságai a gépkocsikkal együtt körülbelül 10 millió forintért keltek el. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) vagyontárgyainak eladásából 17,7 millió folyt be, míg az Országos Gyógyintézeti Központból (OGYK) származó tételekért 25 millió forintot fizettek.


Az intézetvezető elmondta, az OPNI konyháját sikerült egyben értékesíteni. A pszichiátriai intézetből összesen 3633, az OGYK-ból 1515, míg a gyermekintézetből 2450 tétel került kalapács alá.


Joggal feltételezné az ember, hogy az országos gyógyintézetek tulajdonában nagy értékű eszközök vannak. Csakhogy a megszüntetésükkor azt tapasztaltuk, hogy az értékes orvosi berendezések nem voltak a kórházak tulajdonában, így a várt bevétel nem realizálódhatott. Az ultrahang, az EEG, az EKG készülékek, a porlasztó vagy vesekőzúzó berendezések, illetve a digitális képalkotó diagnosztikai eszközök mind-mind más tulajdonában, magáncégek és alapítványok birtokában voltak.


Az EKI-nek az a felelőssége, hogy az állami vagyonnal megfelelő módon bánjon, ezért mi minden egyes gép kivitelekor azt is vizsgáltuk, kinek a birtokában van. Mielőtt bárki bármit kivitt volna a bezárt épületekből, hitelt érdemlően kellett igazolnia a tulajdonjogát. Talán hamarosan, a leltári záráskor kiderül, hogy korábban vittek-e ki valamit ezzel a technikával az intézményekből. Jövő hónap végén lesznek abban a helyzetben, hogy közöljék mekkora a leltárhiány.


Sajnálatos módon az EKI-t valóban csak ez év júliusától ruházták fel teljes jogkörrel. A gépek elszállításakor az EKI-nek az volt a felelőssége, hogy az őrzés-védelmet megerősítse, másrészt pedig, hogy a megfelelő bizonylatokat átnézze, s nyomon tudja követni, melyik gép hová kerül. Már az is nagy felzúdulást váltott ki, amikor első körben az őrzés-védelmet megerősítették, s átvizsgáltatták a gépkocsik csomagtartóját. Januártól a készletgazdálkodási intézet ismét elkezdi az értékesítését, de előbb megvizsgáltatják, van-e még használati értékük. Ha már nem hasznosíthatók, akkor selejtezés, illetve selejtértékesítés vár rájuk.

Kövess minket!

EKI - Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek