Az orvosok is ott lehetnek Pekingben
Közzétéve: 2007. 12. 05. 08:15 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2007. 12. 05. 08:15 -
• 1 perc olvasás
A pekingi olimpiára is megfelelő orvosi team kíséri el a magyar sportolókat.

Berkes István, a Sportkórház főigazgatója közölte, az olimpiai kvalifikációs és felkészülési versenyekre, majd a pekingi olimpiára is megfelelő orvosi team kíséri el a magyar sportolókat. A főigazgató szerint jó esély van arra is, hogy hosszabb távra rendezzék a sportegészségügy helyzetét.
Mint ismert, egy hónappal ezelőtt az újonnan hozott szabály szerint a Sportkórház alkalmazásában álló orvosok, pszichológusok és masszőrök csak szabadságuk terhére kísérhetnek el edzőtáborba vagy versenyre egy csapatot. Korábban az intézmény házon belül megoldotta a helyettesítést, és nem maradtak orvos nélkül a sportolók.
Kató Gábor kincstári biztos a kórház adósságai miatt szüntette meg ezt a gyakorlatot. Az Országgyűlés sport albizottsága és a sportszövetségek tiltakoztak, mert ezzel a döntéssel veszélybe kerül a válogatott sportolók jó olimpiai szereplése. Berkes István, a Sportkórház főigazgató-főorvosa később bejelentette, hogy 30-50 millió forint plusztámogatásra van szüksége az intézménynek ahhoz, hogy el tudja látni az olimpiai feladatokat. Berkes doktor a lapnak elmondta, már javában tárgyal a sport-szakállamtitkárság vezetőivel, és úgy érzi, ki lehet jelenteni: az olimpiai felkészülés és a pekingi részvétel sportegészségügyi háttere rendben lesz.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek