Azonosították a titokzatos gyilkos kongói kórt

Közzétéve: 2024. 12. 21. 10:06 -

• 1 perc olvasás

Ismeretlen betegségként emlegették, október óta 592 esetet jelentettek, a járvány eddig legalább száznegyvenhárom emberrel végzett.

Hetek óta keringenek a hírek a Kongói Demokratikus Köztársaság Panzi régiójában terjedő, ismeretlen gyilkos kórról. A közép-afrikai ország egészségügyi minisztériuma most közölte: azonosították a betegséget. Az Egészségügyi Világszervezet egyelőre nem szolgált megerősítéssel - írta a vg.hu.

A KDK (a korábbi Zaire), a kontinens második legnagyobb országa helyi hatóságai decemberben közölték, hogy a betegség novemberben 143 emberrel végzett. Az áldozatok száma azóta minden bizonnyal emelkedett. A minisztérium közleménye szerint, amelyet a Reuters idézett, október óta 592 esetet jelentettek, és a halálozási ráta 6,2 százalék.

A rejtély végül megoldódott. Ez egyfajta súlyos malária, légúti megbetegedés formájában – közölte a minisztérium.

Az USA Today felvette a kapcsolatot a WHO-val, és e-mailben azt a választ kapta, hogy a világszervezet egyelőre nem tudta meggyőzően megállapítani a betegség okát, és folynak a laboratóriumi vizsgálatok. A WHO-labor a fővárosban, Kinshasában van, ami 48 órás út a Panzi régiótól, ezért olyan nehéz a megfelelő mintákhoz jutás. Ilyen minták már elérkeztek a laboratóriumba, és továbbiakat várnak.

További részletek a cikkben

Kövess minket!

Kongó
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek