Betegre ehetjük magunkat

Közzétéve: 2010. 07. 02. 07:53 -

• 2 perc olvasás

Nyáron a konyha veszélyes üzem, és könnyen mérgezés a vége, ha alulmaradunk a romlást okozó baktériumokkal való versenyben.

Weborvos Archívum

A nyár finomsága, a gyümölcs-krémes juttatott kórházba egy nagymamát és kisunokáját a megyében tavaly. Az idős asszonyt a békéscsabai kórház sürgősségi osztályán látták el, unokáját a gyermekkórházban. Ha ettek is a szülők a krémesből, rajtuk nem fogott ki a romlott étel.

- Nem véletlen, hogy a gyermek és idős ember betegedett meg, az ő szervezetük a legvédtelenebb - magyarázta dr. Kaposi Csilla megbízott osztályvezető főorvos. Néhány óra múltán, de akár egy nap is eltelhet, amíg jelentkeznek a tünetek, a hányás, hasmenés, amely kiszáradással fenyeget.

A sürgősségi osztályon nem ritkán azokkal találkoznak, akik a Balkánon vagy észak-afrikai országban szerzett gyomor-, bélhurutot hozzák haza. Tavaly Baranyában a kacsapecsenyétől kaptak szalmonella-fertőzést egy étterem vacsoravendégei. Látszólag minden rendben volt, a hibát ott követték el, hogy a sültet abba a tálba szedték ki, amelyben előtte megmosták a fagyasztásból felengedett nyers combokat.

A múlt évben Békés megyét ugyan elkerülték a hasonló éttermi fertőzések, ám a megyei élelmiszerlánc-biztonsági igazgatóság felügyelőinek az ellenőrzések során többször kellett figyelmeztetniük a tulajdonosokat.

— A nyár legnagyobb veszélye, hogy a vendéglátósok túlvállalják magukat. A megnövekedett forgalomnak sokszor csak úgy tudnak eleget tenni, ha túlzsúfolják a fagyasztókat. Ilyenkor a takarítás is körülményesebb, ráadásul a helyszűke miatt az elvártnál jóval nagyobb adagokat fagyasztanak le — említett néhány tipikus mulasztást dr. Barta Gabriella hatósági főállatorvos.

Az üzleteknek a hatóság jelentheti a féket, a háziasszonyoknak azonban az igényességük adja a legnagyobb biztonságot. - Mivel a baktériumok a hőségben az átlagosnál gyorsabban szaporodnak, vásárlóként is ügyelni kell arra, hogy a hűtőlánc ne szakadjon meg. Ha bevásárolni indulunk, akkor a gyorsan romló árut utoljára vegyük meg, és ne a mirelittel a táskánkban vonuljunk be a próbafülkébe. A kocsi felforrósodott belsejébe sem tanácsos bepakolni a húst, fagyasztott árut. Célszerű hűtőtáskába tenni a hamar romló termékeket - szolgált tanáccsal a hétköznapokra a főállatorvos.

A háziasszonyok kánikulában jól gondolják meg, milyen finomsággal kényeztetik a családot. A madártejet, a krémest, tejszínes csemegéket tanácsos mellőzni a hőségben.

Nemrég a lap egyik olvasója elpanaszolta, az egyik étteremben kénytelen volt a tányérján hagyni a túrós palacsintát, mert savanyú volt a tölteléke. Ivanics Katalin, a Fogyasztóvédelmi Egyesület megyei elnöke szerint kár volt szó nélkül hagyni a dolgot. Az éttermek érdeke, hogy ne távozzunk keserű szájízzel, és kárpótoljanak a kellemetlenségért. A tapasztalat az, hogy ilyenkor elfogadják a reklamációt, és új, immár kifogástalan ételt kap a vendég.

Kövess minket!

ételfertőzés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek