Bíróság elé állítják a betegápolókat
Közzétéve: 2010. 07. 10. 09:54 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 07. 10. 09:54 -
• 1 perc olvasás
Befejezte a Kiskunhalasi Városi Ügyészség a nyomozást a kiskunhalasi pszichiátrián történt betegzaklatási ügyben.

Amint arról a Magyar Nemzet már korábban beszámolt, a városi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában több ápoló rendszeresen verte és szexuális aktusok, műsorok előadására buzdította az intézet zárt osztályán a szellemileg sérült ápoltakat. Téglás Péter, a Kiskunhalasi Városi Ügyészség vezető ügyésze a Magyar Nemzettel közölte: vádemelési javaslattal a nyomozati iratok megérkeztek az ügyészségre, ahol napokon belül vádemelés is várható az ügyben.
A Magyar Nemzet januárban helyszíni riportban számolt be arról, hogy két ápolónő az ügyészségen feljelentette volt kollégáit, mert azok több alkalommal fajtalankodásra bírták a betegeket, illetve erőszakoskodtak, lelkileg terrorizálták őket. Májusban a nyomozó hatóságok az intézet három dolgozóját helyezték előzetes letartóztatásba, illetve házi őrizetbe, mert alapos gyanú merült fel, hogy az egyik férfi ápoló homoszexuális erőszakot követett el ápoltakon, míg kollégája a testi sértések minősített esetét valósította meg különös kegyetlenséggel, akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére. A harmadik ápoló zsarolta a betegeket.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek