Bővülhet az újfalui kórház
Közzétéve: 2010. 10. 16. 09:52 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 10. 16. 09:52 -
• 1 perc olvasás
Pénteken tartották a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház korszerűsítésének projektnyitó rendezvényét.

Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kórház erőssége az emberközpontúság, az a szellemiség, amit szinte apáról fiúra adnak tovább a dolgozók, sajátjuknak érezve az intézményt, hiszen sokuknak már szülője, nagyszülője is itt végezte gyógyító munkáját.
Muraközi István polgármester azt mondta, a programmal az önkormányzat és a kórház közös, évek óta dédelgetett álma válik valóra. Előbbi 1 milliárd forintnyi kötvény kibocsátásával biztosította a projekthez szükséges tíz százaléknyi önrészt. A beruházás 2,4 milliárd forintba kerül, amihez 2,2 milliárd EU-s támogatást kap Berettyóújfalu. A korszerűsítés során egy új, 3 szintes épület készül el, melyben központosítva helyezik el a ma szétszórtan működő műtőket és intenzív osztályt; itt kap helyet a kórház belső gyógyszertára és a központi laboratórium.
Eszközbeszerzésre az összköltségből 600 millió forintot fordítanak, többek között monitorrendszerre, sterilizáló berendezésekre, informatikai fejlesztésre.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek