Büntetőfeljelentés születhet az EKI volt vezetője ellen

Közzétéve: 2010. 11. 13. 07:37 -

• 2 perc olvasás

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium vizsgálata szerint kampánycélokat szolgálva vezette az intézetet.

Weborvos Archívum

Büntetőfeljelentés születhet Kárpáti Zsuzsa, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) volt vezetője, volt MSZP-s országgyűlési képviselő, képviselőjelölt ellen - írja a Magyar Hírlap Kárpáti is lebukott című cikkében.


Kárpáti Szobon indult egyéni mandátumért az országgyűlési választáson az MSZP színeiben, de végül csak a harmadik helyen végzett. Az akkor még az EKI főigazgatójaként dolgozó Kárpáti ellen egyebek között azt hozza fel a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vizsgálata, hogy kampánycélokat szolgálva vezette az intézetet.

Információk szerint a választások idején magánérdekből használta az intézet színes fénymásolóját, a kampányát segítő Bába Elvira pedig 2009 augusztusától 2010. május végéig kapott íróasztalt és internetkapcsolatot az EKI-ben. Bába nem került az EKI állományába, de szabadon használhatta infrastruktúráját, hozzáférhetett titkos, védett adatokhoz.

Az EKI szállítólevelei alapján Kárpáti Zsuzsa többször is megkerülte a hasznosítási eljárásrendben szabályozott hivatali utat, amikor szóbeli utasítást adott a raktárosoknak az egyes készletek kiadására. A személyzet ezt a szállítóleveleken dokumentálta. Az EKI közbeszerzései kapcsán a vizsgálat általánosságban megállapította, hogy a külsős bonyolító cég – vagy személy – alkalmazása jelentős többletköltséggel járt. Így Komár Gábor, Kárpáti volt férje, Szilágyi N. Péter, az Egészségügyi Minisztérium (EÜM) ügyvédje és az OKFON Zrt. (az EÜM közbeszerzési cége) kapott kimagasló díjazást.

 A Leltározási eszközök beszerzése nevű projektet anélkül akarták beindítani Gál Ilona szakállamtitkár kezdeményezésére, hogy annak szükségességéről bármilyen előtanulmány készült volna. A be sem indított projekthez 45 és fél millió forintért beszerzett szerver és számítógép máig becsomagolva fekszik az EKI raktárában. De a műszaki osztály is több, a közbeszerzési határt el nem érő szerződést kötött. Ezek között van például Gál Ilona volt szakállamtitkár férje cégével, a Makov Kft.-vel kötött, kazánról szóló megállapodása. Értesülések szerint hamarosan bejelenthetik a Kárpáti elleni büntetőjogi lépéseket.

Kárpáti Zsuzsa visszautasítja a vádakat

Kövess minket!

Omninvest Kft EKI - Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek