Csak januárban kellene eltörölni

Közzétéve: 2008. 03. 13. 08:15 -

• 1 perc olvasás

Herényi: politikai döntés volt, hogy már áprilistól eltörli a kormány a vizitdíjat.

Weborvos Archívum

A kormány politikai döntést hozott azzal, hogy már áprilistól eltörli a vizitdíjat - mondta az ATV-ben Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. A politikus szerint nem április elsejétől kellene megszüntetni a díjat, hanem a népszavazási kérdésnek megfelelően januártól, így feloldható lenne a kialakult finanszírozási válság, hiszen jövőre már normális menetben lehet pótolni a kieső bevételeket - idézte a Népszava.  Hozzátette: ehhez a politikai bátorság és a józan ész azonban hiányzik.

 Kiszelly Zoltán politológus szerint is lenne értelme a januári változtatásnak, mert így a kabinetnek is lenne ideje javaslatokat tenni arra, hogyan lehet pótolni a kieső bevételeket. Emlékeztetett a szlovák példára, mely szerint a szomszédos országban Fico kormánya megszüntette a vizitdíjat. A fizetés nélkül ismét megnő az orvos-beteg találkozások száma, s ennek Magyarországon is költségvetési vonzatai lesznek. A vizitdíj eltörlésével nem csak az egészségügyi szolgáltatók kerültek nehezebb anyagi helyzetbe. A feleslegesen el nem végzett vizsgálatok miatt 40 milliárd forintos megtakarítás keletkezett a tb-kasszában, s ezt valahonnan biztosítani kell. Kiszelly rámutatott arra is, hogy a konvergenciaprogram szerint a jövőben kevesebb pénz jut majd az egészségügyre, így a kormány mozgástere is szűkös.

Kövess minket!

vizitdíj vizitdíjkompenzáció
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek