Csecsemőhalandóság: Somogy a középmezőnyben

Közzétéve: 2011. 11. 10. 07:59 -

• 1 perc olvasás

Hazánkban folyamatosan csökken a csecsemőhalandóság.

Weborvos Archívum

Az országos átlagnál kicsit rosszabb Somogyban a csecsemőhalandóság, de így is a középmezőnyben van - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.

Magyarországon a csecsemőhalandóság évtizedek óta - kisebb megszakításokkal - de folyamatosan csökken. A 2009. évi 5,1 ezrelékes csecsemőhalálozási arányszám volt az addig mért legalacsonyabb érték. Nemzetközi összehasonlításban ez még mindig magas, az EU tagországok átlaga 2009-ben mindössze 4,3 ezrelék volt.

A 27 ország rangsorában hazánk a 21. helyen állt. A csecsemőhalandóság értéke nemzetközi viszonylatban is fontos jelzőszáma egy ország társadalmi-gazdasági fejlettségének, egészségvédelmi ellátórendszerének, a lakosság egészségi kultúrájának. Míg a 20. század elején a meghaltak több mint egyharmada nem érte meg az első életévét, az 1990-es években ez az arány egy százalék körül alakult, 2010-ben 0,4 százalék volt. Magyarországon 2010-ben a 130 456 elhunyt közül 481 volt egy éven aluli, ezer lakosra 13 halálozás, ezer élveszülöttre 5,3 csecsemőhalálozás jutott.

Tavaly Zala és Fejér megyében volt a legalacsonyabb a csecsemőhalandóság, a legmagasabb arányszámok Jász-Nagykun-Szolnok megyében adódtak, ahol ezer élveszülöttre közel 9 egy éven aluli meghalt jutott A 0-6 napos korban meghaltak halandóságának területi rangsorában az első helyen Tolna megye áll egy ezreléket alig meghaladó értékkel, míg az országos átlag 2,6 ezrelék. Közel egy-egy ezrelékponttal alacsonyabb az országos átlagnál a Zala megyei és a budapesti érték, míg Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Veszprém megyékben három ezrelék feletti a hét napnál fiatalabb korban meghaltak halandósága.

Kövess minket!

csecsemőhalandóság
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek