Csonttörésért háromezer forint jár ingyen

Közzétéve: 2017. 09. 05. 07:18 -

• 1 perc olvasás

Országos felvilágosító kampányt indítanának, hogy felhívják a szülők figyelmét a kiegészítő biztosításra.

Egy felmérés szerint tanévenként átlagosan naponta 60 általános- és középiskolás gyerek szenved kisebb, nagyobb balesetet, s csak elenyészően keveseknek van a tanulói konstrukción kívül egyéb biztosítása is. Pedig a leggyakoribb sérülésért, a csonttörésért a 3 ezer forintos alanyi kártérítéssel szemben akár 25 ezer forintot is lehet kapni, havonta alig pár száz forint plusz díjért - írta a népszava.hu.

 Az alanyi kártérítés gyakran a biztosítóig tartó út benzinköltségére sem elég, nemhogy a gyerek esetleges rehabilitációjára, a szülő táppénzének a kiegészítésére, egy nagyobb korrekciós műtétről már nem is beszélve – mondta a lapnak Németh Péter.

A 25 biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója tapasztalatokra hivatkozva hozzátette: külön biztosításra még nagyon kevesen gondolnak, a legtöbb szülő azt hiszi, a mindenre kiterjedő tanulóbiztosítással az állam megoldotta helyettük ezt a problémát. Ez nagyjából így is van, hiszen a semminél ez a konstrukció lényegesen többet nyújt, főként azoknak, akiknek a megélhetési gondok miatt valóban nem futja biztosításra.

Németh szerint a hazai biztosítási kultúrát jól jellemzi, hogy még a viszonylag stabil anyagi körülmények között élő családokban sem tervezik be a gyerek havonta 5-600 forintos biztosítási költségét. Ez sok más országban, például Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában elképzelhetetlen gyakorlat.

Kövess minket!

balesetbiztosítás diákbiztosítás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek