Csörte az influenzavírus ellen

Közzétéve: 2011. 10. 14. 07:54 -

• 1 perc olvasás

Az ellátás tavaly akadozott, a gyártók most viszont úgy nyilatkoztak, mindenki időben hozzájut az oltóanyaghoz.

Weborvos Archívum

A gyógyszerészektől kapott tájékoztatás szerint a nagykerekben már elérhetők az influenza elleni, felnőtteknek és gyermekeknek való oltószerek. A megfázásos szezonra, legkésőbb október végére már a patikákban is beszerezhetők lesznek a vakcinák. Az áruk várhatóan kétezer forint körül lesz.

— Az Egészségügyi Világszervezet két fő feladatot tűzött ki, amelyet a magyar járványügyi hatóság is szem előtt tart Az egyik, hogy a 65 év feletti lakosság lehetőleg 40 százaléka részesüljön influenza elleni védőoltásban, továbbá nagy figyelmet kell fordítani az egészségügyi dolgozók védelmére. Számukra térítésmentes az oltószer - mondta dr. Mucsi Gyula megyei tiszti főorvos.

Továbbá az ingyenes védőoltásra korhatár nélkül jogosultak a súlyos betegség kockázatának kitett emberek, köztük a krónikus légzőszervi betegek, az elhízottak, a szív- és érrendszeri betegek, az immunhiányos állapotban, valamint anyagcsere-betegségben szenvedők, a krónikus máj- és vesebetegek, a szociális otthonokban lakók és dolgozók, a várandós kismamák, illetve a gyermekvállalásra készülő nők.

A járvány kialakulására decembertől februárig lehet számítani, azonban ennek a tényleges bekövetkezte, illetve intenzitása leginkább az időjárástól függ.

- Az oltóanyag mindig azokból a vírustörzsekből készül, amelyek megtalálhatók a népesség körében, illetve amelyek feltűnése prognosztizálható. Ezúttal a szezonban várhatóan megjelenő két A típusú és egy B influenzatörzs elleni védelmet biztosítja. Az oltás mindenképp ajánlott, a védettség a beadástól számítva két hét alatt alakul ki - hívta fel rá a figyelmet a tiszti főorvos.

Kövess minket!

influenza 2011-2012
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek