Dél-Somogy szívzűrökben is az élen
Közzétéve: 2010. 02. 12. 08:17 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 02. 12. 08:17 -
• 1 perc olvasás
Somogy megye egészségügyi szempontból a legrosszabbak közé tartozik.

Ezért kiemelt jelentősége van Barcson azoknak az egészségügyi fejlesztéseknek, amelyeket csütörtökön méltatott Székely Tamás. Az egészségügyi miniszter a Gyógyfürdő és Rekreációs Központ háromlépcsős fejlesztésének ünnepélyes átadásán elmondta: az egészségügy közügy, de magánügy is, és elsősorban a megelőzésre kell fordítani a figyelmet, nem csak a gyógyításra.
Székely Tamás hozzátette: másodszor is kiemelt kormányzati támogatásban részesült a barcsi központ. Barcson elkészült egy kiúszó-folyosó, korszerűbb körülmények közé került a gyógyászati központ, és egy száz négyzetméteres gyógyvizes medencét is építettek, wellness-szolgáltatásokkal. Mindezzel teljessé vált a gyógyászati részleg. Ez a megye turizmusában jelentős előrelépés.
Feigli Ferenc polgármester hangsúlyozta: évente 170 ezer ember látogat el a barcsi fürdőbe, ezzel a fejlesztéssel a szám negyvenezerrel nőhet; ráadásul horvát betegekkel is bővült a gyógyászat.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek