Dolgozniuk kell a finn nővéreknek

Közzétéve: 2007. 11. 14. 08:15 -

• 1 perc olvasás

Finnország lenne az első EU-tag, ahol egy adott munkavállaló felmondását megsemmisíthetik.

Weborvos Archívum

A finn parlament és az államfő várhatóan pénteken írja alá azt a jogszabályt, amely arra kötelezheti a sztrájk keretében kollektív felmondásra készülő nővéreket, hogy újra munkába álljanak.

A béremelést követelő ápolók azt tervezik, hogy jövő hétfőn felmondanak, így számos kórházban az ellátás leállhat. Az ápolók azután döntöttek a csoportos felmondás mellett, mert a korábbi sztrájkok esetén a kormány a hatályos jogszabályok alapján arra kötelezhette a nővéreket, vegyék fel a munkát. A szakszervezet szerint a kormány az új jogszabállyal aláássa tárgyalási pozíciójukat.

A jogszabályjavaslatot azt követően nyújtotta be a kormány a parlament elé, hogy múlt csütörtökön a kabinet és a szakszervezetek képviselői nem jutottak egyezségre a béremelésről, mert az ápolók ragaszkodnak két évig a 25 százalékos béremeléshez. A csak a nővérekre vonatkozó és ideiglenesre tervezett, a parlament által tegnap elfogadott jogszabály érvénytelenítheti a felmondást, valamint kötelezné az ápolókat a munka folytatására.

A Financial Times által idézett finn munkaügyi szakértők szerint Finnország lenne az első EU-tag, ahol egy adott munkavállaló felmondását megsemmisíthetik - idézi a Világgazdaság. 

Kövess minket!

sztrájk Finnország
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek