Döntésre várnak a Sportkórházban

Közzétéve: 2009. 03. 30. 09:40 -

• 3 perc olvasás

A helyi érzéstelenítéses beavatkozás előtt kicsit még rá kellett bódítani a beteget, nehogy rájöjjön: Berkes doktor ott sem lesz a műtőben.

Weborvos Archívum

Valószínűleg hogy Berkes István, a Sportkórház főorvosa helyett munkatársai dolgoztak a műtőben – tájékoztat a lap a birtokában lévő dokumentumok alapján. Mint ismert: etikai, szakmai vétségekkel, valamint a betegjogok megsértésével vádolják munkatársai a kórház főigazgatóját. A tiltakozó és leváltást követelő levelet az intézet orvosai másfél hete küldték el az Egészségügyi és az önkormányzati minisztériumhoz, az Egészségbiztosítási Felügyelethez, valamint a Magyar Orvosi Kamarához. Az aláírók közül a hét végén többen is nyilatkoztak a lapnak, ám azt kérték: nevüket ne írjuk le, mert Berkes továbbra is teljes jogkörű vezetője az intézménynek, s már így is meglehetősen feszült légkörben látják el a betegeket. A főigazgató a vizsgálat végéig nem kíván nyilatkozni, annyit mondott: semmilyen formában nem akadályozza az intézetben zajló munkát.

A nyilatkozók állítják: a vizsgálóknak átadták azokat a kórlapokat, műtéti naplókat, amelyekkel bizonyítható, hogy az elmúlt három évben több száz alkalommal több műtőben is operált azonos időpontban papíron a főigazgató főorvos. S bár a miniszter e hét végére ígérte a vizsgálat lezárását, az nem történt meg. A tárca kommunikációért felelős munkatársai azzal kapcsolatban, hogy miért nem mentette fel a miniszter a vizsgálat idejére a főigazgatót, közölték, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. - Eddig csak az orvosok egyenkénti meghallgatása zajlott - mondta keserűen egy orvos, aki azért nem vállalta a nevét, mert - mint mondta - a főigazgató a tíz orvos által aláírt levél nyilvánosságra kerülése után jelezte: fegyelmi eljárást kezdeményez azok ellen, akik az engedélye nélkül nyilatkoznak, vagy egyéb módon szóba állnak a sajtóval. (A kórház működési rendjében egyébként létezik szabály, amely a sajtóval való kapcsolattartást előzetes főigazgatói engedélyhez köti.) Az orvos arra a kérdésre, hogy nem érzik-e bűnrészesnek magukat a „lázadók" is, hiszen ha igazak a vádak, évekig operáltak Berkes helyett, vagyis „falaztak" a főigazgatónak, azt válaszolta: így történt. De mindig van egy pont, ami után már nem vállalható ilyen helyzet. Ebben az ügyben ez most következett be.

Egy kezdő orvost az „egekbe röpít", ha egyedül elkezdheti a beavatkozást, hiszen ez azt jelenti: a főnök megbízik benne. Aztán ha az ember már egyedül be is fejezheti, az tényleg mindennek a csúcsa. Ám volt olyan helyzet is, amikor a helyi érzéstelenítéses beavatkozás előtt kicsit még rá kellett bódítani a beteget, nehogy rájöjjön: Berkes doktor ott sem lesz a műtőben. „A főorvosnak valamennyien nagyon sokat köszönhetünk szakmailag, ezt tudva is van egy pont, amikor már nem működik tovább a rosszul értelmezett szolidaritás." Az orvos szerint mielőtt a nyilvánossághoz fordultak, számtalanszor szóltak a levélben jelzett problémákról a főigazgatónak, kérték, változtassanak közösen. Berkes István ezt rendre megígérte, majd nem történt semmi. Az orvoskar legutóbbi ultimátumára Berkes kétnapos gondolkodási időt kért, majd annyit mondott: átgondolta, küldjék el a levelet, akinek csak akarják. Megtették, de ki tudja, lehet, hogy valóban rosszul döntöttek. A vizsgálók jönnek-mennek, a főigazgató pedig naponta adja a tudtukra: mennyire befolyásos emberek a barátai. A nyilatkozók szerint az is lehet, hogy elvesztik a csatát. De nem adják fel: újabb levelet adtak postára, ezúttal az országos tiszti főorvosnak.

Kövess minket!

sportkórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek