Doppingszerként működő bélbaktériumot fedeztek fel

Közzétéve: 2019. 06. 30. 18:34 -

• 1 perc olvasás

Ha a baktériumról kiderül, hogy embereknél is bevethető teljesítményfokozóként, új út nyilhat a doppingkultúrában.

A szervezet különböző mikroorganizmusaiból álló emberi mikrobiom egy adott időben körülbelül 500-1000 baktériumnak ad otthont, amelyek az elhízástól az autizmusig több betegséget okozhatnak, de most a baktériumok egy pozitív hatását is kimutatták amerikai kutatók. Olyan bélbaktériumokat fedeztek fel, amelyek száma az egyes élsportolók, például a maratonfutók szervezetében jelentősen megnövekszik verseny után. A baktériumok doppingszerepét egereken is tesztelték, és az állatok teljesítményét szintén javította a Veillonella nevű baktérium – írja egy, a Nature Medicine-ben megjelent tanulmány nyomán a Quibit.

A kutatócsoport szerint a Veillonella teljesítményfokozó hatása annak köszönhető, hogy lebontja a tejsavat, amiről tudjuk, hogy növeli a fáradságot. Tejsav akkor keletkezik, amikor oxigénhiányos környezetben a szervezet glükózzal termel energiát.

George Church, a tanulmány egyik genetikus szerzője a Guardiannek elmondta, ugyan további klinikai vizsgálatok szükségesek annak bizonyítására, hogy a baktériumok minden ember teljesítményét fokozni tudják, de ha ezt sikerül bizonyítani, akkor teljesen új alapokra kell helyezni a sportolók doppingvizsgálatait.

Kövess minket!

dopping
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek