Eger a törökkel elbírt, de a baloldal legyűrte

Közzétéve: 2008. 03. 01. 09:11 -

• 2 perc olvasás

A téren népdal szólt, magyar zászlókat lengettek, elénekelték a Himnuszt és a Szózatot.

Weborvos Archívum

A négy és fél órás közgyűlés záróakkordjaként szavaztak a képviselők, s bejött a papírforma: két szavazat többségével a HopInvest pályázatát nyilvánították nyertesnek Egerben. Cser Ágnes közölte: minden jogi eszközt latba vet, mert a pályázat többek között eljárásjogi, nem utolsósorban erkölcsi sebből is vérzik. Az egyik érdekvédő orvos pedig keserű mosollyal állapította meg: valószínűleg már csak két hetet tölthet az állásában. A döntést követően helyi polgárok tiltakozó petíciót nyújtottak át a közgyűlés szocialista elnökének, a demonstrálók egy csoportja pedig élő kismalacot tett az asztalára, mondván: disznó döntés született. A hangulaton a kapálózó és elszabaduló malac sem segíthetett, rohangálását a legtöbben egykedvűen nézték. Az állatot később a téren állóknak is bemutatták, akik szinte varázsütésre megindultak a megyeháza bejárata felé.

Egy édesanya a kislányát is hozta, egy másik nő idős rokonát támogatta. A téren népdal szólt, magyar zászlókat lengettek. A biztonságiak föltartóztatták őket, amit a tömeg szokatlan fegyelmezettséggel viselt. Méltóságuk kifejezéseképpen elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. Majd utat nyitottak a teremből kifelé igyekvő érdeklődőknek, akik közül többen is a szemüket törölgették. "Elesett Eger, már megint elesett. Utoljára 1552-ben volt itt diadal" – mondta lemondóan egy férfi, majd egy másik ökölbe szorított elszántsággal közölte: lehet, hogy ez most a végnek látszik. De csak most kezdődik igazán a történet!

A közgyűlésen megjelent a HospInvest néhány vezető munkatársa is, az egyikük azt mondta félhangosan: tömeghisztéria, ami itt zajlik. Azt állította, a cég nem akar senkit elbocsátani, fejlesztené például a kórház intenzív és onkológiai ellátását, és egyetlen szakágtól sem akar megszabadulni. Ismét elhangzott: a Heves megyeiek közül igen sokan nem a megyében kezeltetik magukat, s ezen változtatna a cég.

Kövess minket!

Hospinvest Zrt egri megyei kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek