Egészség, kultúra, funkció

Zavarok akkor jelentkeznek, amikor hirtelen új szabályokat, új törvényeket, új hiedelmeket vezetnek be.

Csányi Vilmos akadémikus írásában arra kéri az olvasót, gondolkodjon el azon, miként léteznek az emberek együttesen a sokféle hiedelemmel, rítussal, szabállyal, tárgyakkal, amelyeket az elmúlt időkben készített. A kultúra különböző részei, elemei, darabjai valamiképpen összehangolódtak egymással. Ha beteg valaki orvoshoz megy, ő segít rajta, receptet ír, és a patikában a drazsét odaadják. Ennek a rendszernek minden lényeges eleme funkcionálisan összekapcsolódott. Zavarok akkor jelentkeznek, amikor hirtelen új szabályokat, új törvényeket, új hiedelmeket vezetnek be a kultúrába, és a társadalom tagjainak ezekhez azonnal kell alkalmazkodniuk.

Véleménye szerint abból kellene kiindulni, hogy az előző rendszer által kialakított egészségügyi struktúra miért romlott el. Központi erőfeszítéssel felépítették azt a hiedelmet, hogy mindenkinek jár a legmagasabb szintű, legmodernebb orvosi ellátás. Ezzel a hiedelemmel az a baj, hogy szépen működik akkor, ha a határok zárva vannak az új eljárások, műszerek, gyógyszerek elől. Az új rendszerben, amint kinyíltak a határok és bezúdult a korábbinál tízszer annyi gyógyszer, új eljárások tömege, új nagy műszerek, ez a hiedelem a valósággal teljes mértékben szembekerült.

Ma két lehetőség van: az egyik, hogy „alapellátás" néven újra a pénzügyi lehetőséghez igazítjuk az egészségügyi kínálatot. Annyit lehet szolgáltatni, amennyire pénz van, az ellátások szintjét az országosan befizetett járulék teljes összege határozza meg, akinek ez nem elég, máshol kell keresnie a számára kielégítő orvosi ellátást. Nagyjából ilyen az angol szisztéma is.

A másik lehetőség, hogy kiegészítő biztosítással, ráfizetéssel teszik elérhetővé a szükséges magasabb költségkeretet. Lehet a két elvet keverni, de csak nagyon körültekintően, mert abból igen csúnya dolgok következhetnek. A másik szerencsétlen hiedelem is az előző rendszerből származik, mert miután az ország zárva van, az orvosi ellátás mindenkinek jár, az orvosok fizetését is lehet szabályozni olyan szinten, ami az egyéb szakmunkásoknak megfelel. Itt az akkori szabályalkotók azt vették semmibe, hogy a beteg-orvos kapcsolat bizalmon alapul. Az orvosok a világ minden részén kiemelten nagy jövedelemhez jutnak, és a betegek ezt tudták, megindult az állami beavatkozás magánúton történő korrekciója hálapénz formájában. A hálapénz akkor funkcionális volt, de csak nagyjából, mert rengeteg nemkívánatos melléhatása volt, nem mindenkinek adtak, nem mindig az kapta, aki a munkát elvégezte, indokolatlan előnyhöz juttatott jobb módú betegeket… Az akadémikus egyetért Kornai János két héttel ezelőtt megjelent cikkében leírtakkal, és felteszi a kérdést „nem lehetne egyszer rá hallgatni?