Egészségügy: csupán a több pénz kevés

Valóban javíthatók-e az egészségmutatók pusztán a nagyobb ráfordítással?

Miközben a szakma képviselői szinte állandóan azért lobbiznak, hogy adjanak mind több pénzt a politikusok a lakosság egészségének javítására, egyre több a kétely: valóban javíthatók-e az egészségmutatók pusztán a nagyobb ráfordítással. Orosz Éva egyetemi tanár, az OECD szakértője szerint a jelentős GDP- és az egészségügyi kiadások kiugróan magas aránya sem jelent szükségszerűen hatékonyabb egészségügyet vagy jobb életesélyt.

Az Egyesült Államok példájával igazolja, hogy nincs automatikus összefüggés: a világ harmadik legmagasabb GDP-jével rendelkező országban költenek messze a legtöbbet az egészségügyre (16 százalék), az egy főre jutó kiadás 2,2-szerese a nyugat-európai átlagnak, mégis, az „elkerülhető halálokokból" eredő halálozás ott a legmagasabb és - állítja -a relatív hátrány tovább növekszik. Japánban „közepes mennyiséget" költenek, az emberek sokat járnak orvoshoz, de ott a legmagasabb a várható élettartam, nyolc évvel több, mint a magyaroké. (A magyarok évente átlagosan nyolcszor mennek orvoshoz, körülbelül 274 ezer forint jut a közpénzekből egy-egy ember egészségügyi ellátására, miközben a várható élettartam 74,2 év.) A magyarok egészségi állapotának javítására elköltött közpénz hasznosulását jellemzi az Egészségmonitor Kft. legújabb kutatása.

A cég vezetője, Vitrai József egy szakmai fórumon ismertette elemzésük adatait. Ezekből leszűrhető, hogy Magyarország ugyan a gazdasági erejének megfelelően költ az egészségügyre, azonban ezeket a forintokat valamiért sokkal rosszabb árfolyamon képes egészségre váltani, mint más, hasonló adottságú országok. Vitrai József elismerte ugyanakkor, hogy az utóbbi húsz évben javult ugyan a magyarok egészsége, de továbbra is messze elmarad az unió régi tagállamaiban és a visegrádi országokban élőkétől. A 2007-ben itt született lányok öt, a fiúk öt és fél évvel rövidebb életre számíthatnak, mintha másutt születtek volna. A kutató szerint a természetesnek elfogadhatónál jóval többen halnak meg nálunk évtizedek óta, és a helyzet folyamatosan romlik. Példaként említette, hogy míg 1980-ban szív- és érrendszeri betegségekben Magyarországon „csak" másfélszer többen haltak meg, mint az EU átlagában, addig 2007-ben már háromszor annyian.

A kilencvenes évek elején Európában hazánk volt az egyetlen, ahol romlott a halandósági mutató. Az adatok szerint, ha 1987 és 2005 között Magyarországon az osztrák halandósággal számolhattunk volna, akkor ez idő alatt egymillióval, ha a szlovákkal, 200 ezerrel kevesebben haltak volna meg. 2oo8-ban a 75 évnél fiatalabban elhunytak mintegy 30 százaléka, 19 ezer 183 ember vesztette életét elkerülhető okokból. Vitrai József szerint természetes, hogy az egy magyar állampolgárra jutó évi 1388 dollárból kevesebb korszerű eszközt, gyógyszert lehet vásárolni a nemzetközi piacon, mint a legfejlettebb országok átlagos 2984 dollárjából. A kutató szerint azonban nem a pénz kevés - a rendelkezésre álló ősz-szeget is rosszul költjük el. Állítja, a hatékonyság javításával átlagosan három évvel lehetne növelni az élettartamot, ezzel szemben a kiadások tízszázalékos emelése három-négy hónapos többletéletet jelentene.

Húsz éve zajlik a vita arról, hogy mekkora összeg tekinthető elegendőnek az egészségügyre - mondja Kaló Zoltán közgazdász, az ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője. Sőt e vitát a közelmúltban egy WHO-tanulmány fel is erősítette. Ez ugyanis azt állítja: az egészségügyi kiadások szintje valójában értékválasztás kérdése. Ha valamely ország saját rangsorában az egészségügyre fókuszál, akkor növelni is képes a GDP-arányos ráfordítást. A kérdés azonban a kutató szerint nem ennyire egyszerű Hiszen a nemzeti össztermék, a GDP-n belüli kiadások arányában nem költünk kevesebbet, mint a visegrádi országok, ám az eredmény messze elmarad a kívánatostól, ennyi pénzből „több egészséget" lehetne elvárni. Elvben a lakosság rossz egészségi állapota miatt növelni kellene a közkiadásokat. Ám - állítja Kaló Zoltán - a recesszió idején egyrészt nem igazán reális elvárás az állam egészségügyi közkiadásainak növelése, s valójában nincsenek is adatok arra, hogy a közkiadások növelésével valóban javítható az emberek egészségi állapota.

Emlékeztetett arra: nem tudjuk, az egészségügyben dolgozók 50 százalékos béremelése 2002-ben mennyiben tudta javítani a lakosság egészségi állapotát. Nehezen magyarázható például az emlő- és a méhnyakrák okozta halálozás mértéke, hiszen van szűrőprogram, s e területen kétszer annyi szakorvos van, mint például Hollandiában. Vagyis a kérdés az, hogy ha ezt a mutatót javítani akarnánk, valóban forrásbevonásra van-e szükség. Kaló Zoltán azt állítja: semmi sem bizonyítja, hogy a közkiadások növelésével jelentősen javítható lenne a lakosság egészségi állapota. Ugyanakkor az is tény, az egészségügyi rendszer jelenlegi kapacitásainak működtetéséhez kevés a jelenlegi forrás, ezért vagy forrásbővítésre vagy racionalizálásra lesz szükség, szerinte az utóbbi lehet a megoldás.

Önmagában csak a GDP emelése nem javítja a lakosság egészségi mutatóit - mondta Boncz Imre, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság elnöke, ellenben, ha a többletpénzt célzottan használja fel a rendszer, például a szív- és érrendszeri beteg életesélyeit növelő, úgynevezett haemodinamikai laborok fejlesztésére, nagyon is jól kimutatható egészségnyereséget hozhat. A szakember is megjegyzi: nagyon bonyolult összefüggésről van szó. A fő szabály: egy nagyon szegény országban, ahol alacsonyak az egészségügyi közkiadások, a GDP-részesedés növelése látványos eredményeket hozhat. Gyakran már az is elég, ha a tiszta ivóvízvételi lehetőséget megteremtik vagy csatornáznak, ugyanakkor egy olyan fejlettségű országban, mint Magyarország, a GDP-arány növelésével nagyon nehezen mutatható ki az egészségállapot javulása.