Egészségügy: nem lesz bérfelzárkóztatás

Közzétéve: 2010. 11. 03. 08:42 -

• 2 perc olvasás

Az idősebb kollégákat fiatalabbakra cserélik, akiknek alacsonyabb bér adható.

Weborvos Archívum

Bár jobb, mint amire az előzetes hírek alapján számítani lehetett, az egészségügy finanszírozása valójában még a reálértékét sem tudja megtartani jövőre – közölte Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának szakértője. A gyógyító-megelőző kiadások az idei évben - az év végén várható pluszforrással együtt -meghaladják a 785 milliárd forintot. Ez az összeg a jövő évi tervezetben 770 milliárd, amihez egy 15 milliárd forintos tartalékalap társul, amit csak akkor lehet felhasználni, ha a költségvetés szempontjából kedvezően alakulnak a gyógyszerkiadások.


Sinkó Eszter szerint ez azt mutatja, hogy a kormány csak a szűkös kereteit tekintve tudott prioritást adni az egészségügynek, valós javulás azonban nem remélhető. Megemlítette: a költségvetés tervezete kismértékű növekményt tartalmaz egyes területeken, például a háziorvosoknál és az otthoni szakellátást végző szolgáltatóknál, ám ez sem jelent reálérték-javulást. Ez csak egy jelzésre elegendő, ami arra utal: a kormány támogatja, hogy akit csak lehet, kórházon kívül kell ellátni.

Sinkó Eszter hangsúlyozta: a kórházi szektor átalakítása nem kerülhető meg, de az érdemi változásokhoz forrás is kellene. Kérdés, hogy sikerül-e például uniós forrásból fejlesztési pénzt szereznie az ágazatnak jövőre, amelyből komolyabb intézkedéseket lehetne megtenni.


Minimális forrástöbblettel számol a jövő évi egészségügyi költségvetés, ez azonban legfeljebb a szűkös túléléshez elegendő - közölte Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Veszprém Megyei Kórház főigazgatója, korábbi szocialista szakminiszter. Mint mondta: elkerülhetetlenek lesznek a további intézményi szintű megszorítások, mind a bér-, mind a dologi kiadások oldalán. A saját kórházában például már intézkedési tervet is készítettek: körülbelül 200 millió forintot szeretnének éves szinten megtakarítani a béreken.

Kisebb elbocsátással számolnak - ez az 1500 dolgozóból körülbelül 50-et érint majd -, nem töltik be a nyugdíjba vonulók pozícióit, vagy az idősebb kollégákat fiatalabbakra cserélik, akiknek alacsonyabb bér adható. Hozzátette: javíthat valamit a helyzeten, hogy a kafetériarendszerben kedvező változások lesznek. A dologi kiadásoknál elsősorban azzal próbálnak spórolni, hogy újratárgyalják az energiaszolgáltatókkal, a mosodával és a veszélyeshulladék-megsemmisítővel kötött szerződéseiket.

Rácz Jenő szerint a jövő évi költségvetést látva nincs remény a kórházi adósságállomány felszámolására.


Csalódottságának adott hangot a költségvetés tervezetét látva Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke, mert - mint mondta - a számokból úgy tűnik, jövőre sem lesz lehetőség érdemi bérfelzárkóztatásra az ágazatban. Ugyanezt hangsúlyozta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke is. Kiemelte: nagyságrendekkel nagyobb invesztícióra lett volna szükség ezen a területen.

Kövess minket!

egészségügyi költségvetés költségvetés2011 E- Alap - 2011
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek