Egis: nőtt az árbevétel, csökkent a profit

Közzétéve: 2009. 08. 06. 07:34 -

• 1 perc olvasás

Az Egis Nyrt. a 2008/2009-es üzleti év harmadik negyedévében 26 875 millió forint árbevételt ért el.

Weborvos Archívum

Az Egis Nyrt. a 2008/2009-es üzleti év harmadik negyedévében 26 875 millió forint árbevételt ért el, ez 17 százalékkal magasabb az előző esztendő azonos időszakához képest - derül ki a társaság által tegnap a BÉT honlapján közzétett jelentésből.


Az üzleti eredménye az időszakban 3699 millió forint volt, ez 81 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A negyedéves adózás előtti eredmény ugyanakkor 2013 millió forintot tett ki, ez 13 százalékkal kisebb a bázisnál. Ezt a kinnlevőségek negatív átértékeléséből adódó jelentős pénzügyi veszteség okozta.

Az üzleti évből lezárult három negyedév együttes árbevétele 15, üzleti eredménye 75, adózás előtti eredménye pedig 59 százalékkal nagyobb az elmúlt évinél. A társaság működésének üzleti feltételei az előző negyedhez hasonlók voltak, azzal az eltéréssel, hogy a dollár árfolyama az utóbbi három hónapban gyengülő trendet mutatott, míg a forint erősödött. Mindez egyrészt csökkenti a külpiaci partnerek pénzügyi kockázatait, ami biztonságosabbá teszi az exportot.


Ugyanakkor a megváltozott árfolyamok alacsonyabbra értékelik a társaság kinnlevőségeit és folyó kivitelét.

Kövess minket!

Egis Gyógyszergyár Nyrt.
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek