Egy ellátásra váró beteg kálváriája

Közzétéve: 2008. 06. 26. 08:04 -

• 3 perc olvasás

Három kórház sem tudta fogadni a súlyos szívritmuszavarral küzdő skizofrén beteget.

Weborvos Archívum

Több mint egyórányi telefonálgatás után sem sikerült egy kardiológusnak olyan kórházat találni, ahol skizofréniával és súlyos szívritmuszavarral küzdő betegének egy helyen nyújtanának pszichiátriai és intenzív ellátást. A páciens kezelőorvosa szerint eddig sem volt egyszerű az ilyen betegek elhelyezése, de az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) megszüntetése óta szinte lehetetlen. Az orvos három kórházat is felhívott, hogy helyet találjon a férfinak, azonban mindenhol elutasították.

A beteg a Budai Irgalmasrendi Kórház intenzív osztályán feküdt, de mivel egyre agresszívabbá vált a viselkedése, olyan helyre akarták szállítani, ahol van pszichiátria is. A Kútvölgyiben nem fogadták, mert a III. kerületi lakosok esetén ez az intézmény csak a pszichiátriai ellátásra lett kijelölve, az intenzívre nem. A Margit-kórházban viszont azt mondták, nincs pszichiátriai osztályuk, ezért nem fogadják. A János-kórházban is érdeklődtek - amelynek ma már a Margit is része -, de ott ágyhiány volt.

Kéri Szabolcs, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának vezető-helyettese szerint a döntéshozóknak választ kell adniuk, milyen pszichiátriai ellátást szeretnének Magyarországon, mint mondja „most úgy állunk, hogy az alapoktól kell újjáépíteni".

Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a napokban tette közzé az OPNI bezárása ügyében folytatott vizsgálati jelentését. Az OPNI bezárása után azt nem vizsgálta az ombudsman, megoldott-e azoknak a kezelése, akiknek pszichiátria problémájuk mellett intenzív ellátást igénylő betegségük is van, ám azt megállapította, hogy az OPNI bezárása aggályos helyzetet teremtett. Az intézmény bezárásának valódi indokait a mai napig nem ismerhette meg sem a szakma, sem a közvélemény. Az OPNI bezárásával a pszichiátriai ellátás után megszűnt az európai színvonalú stroke-ellátás is - állapította meg a jelentés.

Naponta nyolc-kilenc mentális betegséggel küzdő panaszos is jelentkezik az országgyűlési biztos hivatalában, mert szakmai segítség hiányában nem tudnak kihez fordulni a Lipót bezárása miatt. Borza Beáta, az Országgyűlési Biztos Hivatalának főosztályvezetője elmondja, hétfőn kilenc panaszos is bejött a hivatalba, akik közül nyolc bizonyosan komoly mentális betegséggel küzdött. Az ombudsmani jelentés kapcsán, amely kifejti, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) és az Addiktológiai Intézet bezárása vállalhatatlan körülményeket teremtett, az Egészségügyi Minisztérium mégis kitart amellett, a Lipótban nem volt megfelelő az ellátás színvonala, ezért indokolt volt a megszüntetés.

A SOTE az OPNI pszichiátriai profiljából papíron 95 ágyat vett át, amit két intézetben, a Kútvölgyi Klinikai Tömbben és a Balassa utcai klinikán lát el. Kéri Szabolcs, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának vezető-helyettese elmondja, ez utóbbi helyen a Lipót bezárásával egy időben, a nagy egészségügyi átszabás miatt létszámleépítés is volt, ezért most kevesebb orvossal kénytelenek ellátni a korábbinál háromszor nagyobb területet. A területi ellátási kötelezettségük 271 ezer lakosra terjed ki, sürgősségi esetben fogadják a mentőket is. Százszázalékos kihasználtságúak az ágyaik, az ellátási idő pedig szükségszerűen lerövidül, a rehabilitáció legtöbbször elmarad. Gyakran még akut kezelésre sincs lehetőség, rehabilitációra sem tudják felkészíteni a betegeket.

Kökény Mihály szakmai utóvédharcnak nevezte a pszichiáterek és a szakmabeliek érvelését a minisztériummal szemben. Mint mondta, nem vitatja, hogy akár meg is nőhetett az öngyilkosságok száma a kezdetien mentális betegek körében, vagy hogy körültekintőbben is el lehetett volna járni a bezáráskor, de minderre nincsenek bizonyítékok.

Kövess minket!

pszichiátria OPNI
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek