Egy kórlapcsere miatt nem a valódi hozzátartozókat értesítették
Közzétéve: 2011. 04. 30. 09:21 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2011. 04. 30. 09:21 -
• 1 perc olvasás
Döbbenetes félreértésre derült fény a közelmúltban.

A mohácsi kórházban egyelőre nem tisztázott okokból összekevertek két beteget Ez önmagában is súlyos hiba - ám a történetet tovább bonyolítja, hogy az egyik beteg elhunyt.
- Édesanyám három héten keresztül feküdt az intenzíven - mondta el a Dunántúli Naplónak Bencsik Ferencné. - Az egyik péntek délután csörgött a telefon. S a vonal másik végén a kórház egyik orvosa volt, aki közölte: szerettünk néhány perccel korábban elhunyt. Mi a kezdeti sokk után azonnal intézkedni kezdtünk: szerveztük a temetést, szóltunk a rokonoknak. Két nap múlva azonban újra csörgött a telefon: kiderült, hogy nem az édesanyám halt meg, hanem a szobatársa.
A családtagok természetesen azonnal rohantak a kórházba. Szerettük valóban életben volt, ugyanazon az ágyon feküdt, amelyiken pénteken is - valószínűleg annyi történt, hogy az egyik orvos összecserélhette a kórlapokat.
- Édesanyám aztán hat nap múlva eltávozott az élők sorából. Azt feltétlenül szeretném leszögezni, hogy semmiféle kártérítési igényt nem támasztottunk - tette hozzá Bencsik Ferencné. - Mindössze azt szerettük volna, ha a hibázó orvos elénk áll, és bocsánatot kér. Ő erre nem vette a fáradtságot - ugyanakkor köszönettel tartozunk Rajnai Hona doktornőnek, aki végig mellettünk volt, és Dénes László igazgatónak, aki a kórház nevében elnézést kért a hiba miatt.
Dr. Dénes Lászlót, a mohácsi kórház vezetőjét többször is kereste a lap telefonon, ám nem sikerült beszélni vele.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek