Egy szakértő ne legyen sértődékeny

Közzétéve: 2008. 07. 10. 13:16 -

• 1 perc olvasás

Kuncz Elemér főorvos az orvosok lelkiismeretére apellál - interjú a HVG-ben.

Weborvos Archívum

Kemény szavakkal dörrent kollégáira a Magyar Pszichiátriai Társaság gyűlésén Kuncz Elemér (80 éves), miután az Egészségügyi Tudományos Tanács szakértői testületének tagjaként is gyakran találkozik olyan orvosi szakvéleménnyel, amely alaptalanul ad menlevelet elítélteknek. A még mindig aktív főorvos nem az igazságszolgáltatásban látja a hibát, inkább az orvosok lelkiismeretére apellál.


- Nyilvánvaló, hogy a pszichiátrián semmiféle centivel, grammal, vércukorszinttel és hasonlóval nem lehet mérni. Úgyhogy szakértői véleményt csak az tud adni, aki kellően tapasztalt. Nem véletlen, hogy az igazságügyi szakértői törvény nemcsak a szakorvosi képesítést határozza meg mint feltételt, hanem azt is, hogy legalább öt évig szakorvosként pszichiátrián dolgozzon. Ahhoz, hogy megszerezze a kellő jogi ismereteket, a szakértőnek egy kurzust is el kell végeznie, végül pedig szakvizsgát kell tennie. Ez a minimum ahhoz, hogy meg tudja állapítani, szerepet játszanak-e a cselekményben a pszichés betegség tünetei. Mert ha egy üldöztetéses, téves eszmékkel küszködő ember mondjuk a pályaudvaron ellop egy koffert, akkor ebben az ügyben nem fogom korlátozottan cselekvőképesnek nyilvánítani, mert a bűncselekmény nem a téves eszme miatt történt. Ha viszont ugyanez az ember valamilyen oknál fogva az ő vélt üldözőjét leüti, akkor mentesíteni fogom a cselekmény következménye alól, mert az a téves eszméje következménye - mondja el a HVG-nek adott interjúban.

Kövess minket!

igazságügyi orvosszakértő - igazságügyi orvostan
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek