Egymás közt

„Érzésem szerint Bitó László - hála istennek - keveset jár orvoshoz, ezért gondolkodik elméleti módon a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetéséről (Újravizitált vizitdíj, november 30.)" – írja Feledi László szentendrei olvasó.

Véleménye szerint a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése egy nagyon is megérett egészségügyi reformfolyamatnak nem az első, hanem a befejező lépése lehet, amikor az alapvető bajok rendbehozatala után a biztosító eldönti, hogy hasznos-e.

A színvonalasan dolgozó körzeti orvoshoz a betegek keveset járnak, így kevesebb vizitdíjat kap, mint a kevéssé alapos másik. Ez nem elméleti feltevés. Egy adott rendelőben két orvos rendel. Az egyiknek majdnem kétszer annyi feliratkozott betege van, mint a másiknak, nem is lehet nála új betegként jelentkezni. Ennek ellenére az ő rendelésén kevés a beteg, míg a másiknál mindig tömött a rendelő. Miért? A színvonalas orvos ugyanis a felvételnél saját és laborvizsgálatokkal alaposan átvilágítja jövendő betegeit, így azok helyzetéről pontos képet kap; a beteg tartós betegségét vagy ennek kockázatát (például szív- és érrendszeri, ízületi, daganatos vagy urológiai és egyéb betegségeknél) meghatározott időnként - egy-három évenként - vizsgálattal ellenőrzi, kontrolláltatja.

Bitó professzor úr azzal érvel, hogy a vizitdíj mostani bevezetése korlátozza a hálapénzt, mellyel az olvasó nem ért egyet. Szerinte azt a beteget, akinek módja van hálapénzt fizetni, esetleg több ezer forintot is, nem érdekli a 300 forintos vizitdíj, a szegény beteg viszont nem megy el kisebb panasza esetén orvoshoz, s emiatt esetleg súlyosabb állapotban kerül később kórházba. Szerinte az egészségügyi reform eddigi vitái főként egyes orvosi csoportok között zajlottak, a legérdekeltebbek, a rendszert fenntartó (fizető) és használó betegek véleményét nem kérték ki – írja Feledi László.