Elektronikus taj-kártya: több személyes adattal
Közzétéve: 2008. 11. 25. 08:02 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2008. 11. 25. 08:02 -
• 1 perc olvasás
Évekkel ezelőtt meghiúsult, most már viszont biztos, lesz digitális betegkártya.

Az egészségügyi tárcánál megerősítették: a kormány megkezdte az elektronikus kártya előkészítését, a kibocsátás 2010 tavaszán kezdődhet. Hozzátették, intenzív egyeztetések folynak Baja Ferenc, a közigazgatási informatikáért felelős kormánybiztos, az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár között. Az uniós követelményeknek megfelelő betegazonosító ügye a tárca szerint rövidesen a kabinet elé kerül.
A digitális kártyáról tárgyalt tegnap a főpolgármesteri kabinet is, az ülésén elhangzott: a városvezetés támogatja az elektronikus taj-kártya fővárosi bevezetését, annak megvalósítása az alakuló Budapesti Egészségközpont Zrt. feladata lesz. Horváth Csaba humánpolitikai főpolgármester-helyettes azt is közölte: a fővárosban várhatóan már jövőre tesztelik az új betegazonosítókat.
A tervek szerint a plasztikkártya több egyszerű betegazonosítónál: a biztosított jogviszonyának igazolásán kívül tartalmazza majd a tulajdonos vércsoportját, betegségeit, de nyugdíjas- és közgyógyigazolványként is szolgálhat. A kártyával ráadásul számos szolgáltatás elérhető otthonról: például a receptfelírás vagy az orvosi távfelügyelet.
Bálint Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egyik irányító hatóságának vezetője azt mondta: a közel 4 milliárd forintos uniós támogatásból csupán a rendszer kiépítése támogatható, a fenntartása nem.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek