Életet menthet a balatoni gyermekmentők gyorsasága

Közzétéve: 2023. 06. 25. 13:15 -

• 1 perc olvasás

A sikerélmények mellett nem ritkák a tragikus esetek sem, amelyek többségét emberi mulasztás okozza.

Ahogy elkezdődött a vakáció, azonnal megkezdték a szolgálatukat a gyermekmentők Balatonlellén, a tavaly átadott új, saját forrásukból és felajánlásoknak köszönhetően elkészült bázisukon, ahol már helyben is tudnak segíteni. Augusztus 20-áig a településen, a város 60 kilométeres körzetében segítik a mentők munkáját - adta hírül a sonline.hu. 

Gépjárművüket orvosi eszközökkel szerelték fel, minilabort, mobil ultrahangot, újraélesztő készüléket, az intubáláshoz szükséges eszközöket, többtáskányi gyógyszert és csontfúrót is visznek magukkal. Egy videolaringoszkóppal a légutakat tudják biztosítani szükség esetén. Az idei szezonban új, egyszer használatos speciális mellkastűvel is rendelkeznek, amelyet a légmell okozta problémák esetében alkalmaznak.

Már az első szolgálati napon több teendőjük akadt a gyermekmentőknek. – Stroke és szívritmuszavar miatt riasztottak minket felnőttekhez, valamint epilepsziás és pánikrohamos gyermeken segítettünk – mondta el Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakmai vezetője. Hozzátette: egy ötven év körüli horgászó férfit drónnal találtak meg, de sajnos több órája halott volt, nem tudtak már rajta segíteni.

Kövess minket!

Magyar Gyermekmentő Alapítvány
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek