Elítéltek segítettek a Szent Imre Kórházban

Közzétéve: 2016. 12. 21. 06:50 -

• 1 perc olvasás

Négy, az ítéletét a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben töltő fogvatartott vette ki a részét a munkából.

Fogvatartottak segédkeztek a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház sürgősségi osztályának felújításában – értesült a Magyar Idők a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától (BVOP). Az akció annak a jóvátételi programsorozatnak a része, amelyet december elején hirdettek meg félezer elítélt bevonásával - írta a lap.

Különböző jóvátételi programok egyébként az év egészében futnak. Ezek célja egyfelől, hogy elősegítsék a fogvatartottak számára a tetteikkel való szembenézést, a felelősségvállalást. Másfelől a helyi közösség érzékenyítésével, a jóvátétel elfogadásával a társadalmi visszailleszkedést segítik elő. A résztvevők minden esetben önkéntesek. A vállalható munka pedig lehet egy közterület, illetve park rendbetétele, kerítésfestés, adománygyűjtés beteg gyerekek számára, vagy éppen egy városi művészeti rendezvényen való megjelenés saját alkotásokkal.

Kövess minket!

Szent Imre Kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek