Elmaradt béremelés és államtitkársági ígéret

Közzétéve: 2023. 01. 12. 06:34 -

• 1 perc olvasás

2023. július 1-jével és 2024. március 1-jével ismét növekszik majd a dolgozók bére, ami a rendszerváltás óta a legnagyobb léptékű emelés lesz. 

A szakdolgozói kamara közleménye kapcsán a Mandiner megkereste az egészségügyi államtitkárságot. Azt a választ kapták, hogy „ígéretükhöz híven”, amint a gazdasági mozgástér tisztázódott, folytatják az ősszel megkezdett tárgyalásokat a Magyar Szakdolgozói Kamarával. Mint kérdésünkre írták: „az a célunk, hogy közösen egy olyan bérezési modellt alakítsuk ki, amelyben a szakdolgozók úgy érzik, hogy áldozatos munkájukat kellőképp megbecsüljük, és ezen felül vonzóvá is tegyük a szakdolgozói életpályát.”

Arra is emlékeztettek, hogy a kormány 2016-ban kezdte meg az egészségügyi szakdolgozók béremelését, aminek következtében elérték, hogy 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét kereste annak, mint amennyit 2016 előtti években. Ezt az emelést pedig a válsághelyzet ellenére is folytatják 2023-ban – tették hozzá.

Mint írták, a kormány elismeri az egészségügyi szakdolgozók áldozatos munkáját, ezért döntöttek többek között arról, hogy két ütemben folytatják az egészségügyi szakdolgozók alapbérének emelését. „Így 2023. július 1-jével és 2024. március 1-jével ismét növekszik majd a dolgozók bére, ami a rendszerváltás óta a legnagyobb léptékű emelést jelenti, de nemcsak ők, hanem az egészségügyben dolgozók - műszaki, gazdasági, háttérszolgáltatást nyújtó terület – is részesülnek, az egészségügyi dolgozók béremelésével azonos ütemben és mértékben bérrendezésben” – emelték ki.

A teljes cikk a mandiner.hu portálon olvasható. 

Kövess minket!

szakdolgozói béremelés BM egészségügyi államtitkárság
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek