Emberölés a vád Geréb ellen

Közzétéve: 2009. 11. 28. 09:23 -

• 1 perc olvasás

A Pesti Központi Kerületi Bíróság akár emberölésnek is minősítheti Geréb Ágnes cselekményét.

Weborvos Archívum

Ugyanis a Geréb és társai ellen folyó büntetőper legutóbbi tárgyalásán a három egyesített ügyhalmazt hatáskör hiányában a Fővárosi Bíróságra tette át. A bíróság által a Magyar Hírlaphoz eljutatott közlemény szerint a hétfőn hozott végzés nem jogerős. A végzés szerint az ügy áttételét az indokolja, hogy szakértői vélemények alapján olyan bűncselekmény megvalósulása valószínűsíthető, amely megyei bírósági hatáskörbe tartozik.

A tárgyalás során a bíróság a védelem kérésére meghallgatott egy szakértőt a különböző szülészeti műfogásokról. A védelem kérését az indokolta, hogy a három eset közül az egyikben a szülőcsatornában ragadt az újszülött. A válla miatt nem tudott világra jönni a csecsemő, s a vádirat szerint Geréb egyebek között úgy próbálta kiszabadítani, hogy a fejét 180 fokkal elforgatta. Ez az orvosszakértő szerint - mivel a vállak rögzítve voltak - a nyak kitörésével járhat. Az újszülött később a kórházban meghalt.

A Magyar Hírlap kérdésére Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, nem kell módosítani a vádat, mivel a tényállásban nem történt változás, csupán a bűntett minősítése változhat.

A Fővárosi Bíróságon az egész ügyet újra kell tárgyalni.

Kövess minket!

Geréb Ágnes
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek