Európai receptek egészségbiztosításra

Az öreg kontinensen az egészségbiztosításnak két nagy típusa alakult ki az elmúlt évszázadban.

Európában két egészségbiztosítási intézményi felépítés jellemző, az egyik a bismarcki típusú, ahol több, az egészségügyi ellátóktól független betegpénztár működik, valamint a Beveridge-rendszerek, ahol a finanszírozás és ellátás részben vagy teljes egészében egy rendszerben történik. A bővítés előtti Európai Unió kilenc országában költségvetésből finanszírozzák az alapvető egészségügyi ellátást, emellett lehetőség van kiegészítő biztosításra és az egyének közvetlen szolgáltatásvásárlására. Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Luxemburgban, Németországban működik társadalombiztosítás. Ausztriában, Franciaországban és Luxemburgban nem lehetséges verseny a biztosítási alapok között, Belgiumban és Németországban igen. Ezeket a társadalombiztosítási rendszereket nem üzleti biztosítók működtetik, hanem a nonprofit elvű biztosítási alapok.

Hollandiában a társadalombiztosítást tavaly a kötelező magánbiztosítás váltotta fel. A mediterrán és a skandináv országokban, valamint Nagy-Britanniában adókból finanszírozott állami egészségügyi szolgálat nyújtja az ellátást, nem biztosítási alapon működik az egészségügyi rendszer.

Az új uniós tagállamok általában a társadalombiztosítási modell mellett döntöttek. Magyarország és Szlovénia az egybiztosítós rendszert választotta, Csehország, Lengyelország és Szlovákia akkor a több, állami tulajdonban lévő biztosító rendszerének meghonosítására szavazott, bár Szlovákia már akkor engedte a magánbiztosítók működését is. Ma már Szlovákia és Csehország egyre nagyobb teret ad a magánbiztosítóknak. A lakosok szabadon választhatnak a biztosítók között Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Svájcban, Csehországban és Szlovákiában.