Ez lett 2017-ben a Kiváló Onkológiai Centrum

Közzétéve: 2017. 12. 12. 07:21 -

• 1 perc olvasás

Több országos jelentőségű orvosszakmai és betegtámogató kezdeményezés is a centrumhoz kötődik.

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Onkológiai Centrumának munkáját ismerték el a „Kiváló Onkológiai Centrum 2017." kitüntető díjjal. Értékelték, hogy a nemrég új épületbe költözött centrum országosan is jelentős betegforgalmat bonyolít, emellett egyszerre aktív részese a gyógyszerkutatásoknak, a hazai és nemzetközi tudományos életnek, valamint több országos jelentőségű orvosszakmai és betegtámogató kezdeményezés is a centrumhoz kötődik - írta a rákgyógyítás portál.

A „Kiváló Onkológiai Centrum 2017." díjat a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) alapította, eredményt a Medicina Fórum konferencián hirdettek Budapesten. A 2017-es győztest prof. dr. Tímár József, a Semmelweis Egyetem II. számú Patológiai Intézet igazgatója jelentette be: a díjat prof. dr. Bodoky György, a Szent László Kórház onkológiai osztályának megalapítója, a ma már egyesített centrumként, kiemelt onkológiai ellátóhelyként működő központ vezető főorvosa vette át.

– Az elismerés annak a mintegy hatvan munkatársamnak szól, akik nap mint nap a betegek érdekében dolgoznak a fekvőbeteg osztályon, az ambulancián vagy a centrumhoz tartozó hospice részlegen. Az osztályunk viszonylag kicsi, 38 ágyas, ennek ellenére Magyarország egyik legnagyobb forgalmú onkológiai ellátóhelye. Nemcsak a területünkhöz tartozó budapesti betegeket fogadunk, hanem az ország minden részéből érkeznek pácienseink. A centrumban évente 6 ezer fekvőbeteget és 30 ezer ambuláns beteget látunk el – adott összegzést Bodoky György. A teljes tudósítás itt olvasható

Kövess minket!

Egyesített Szent István és Szent László Kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek