Fejlesztik a kínai orvoslás oktatásának feltételeit

Közzétéve: 2017. 08. 01. 07:42 -

• 1 perc olvasás

Rétvári: egyre több kínai orvosi rendelő nyílik hazánkban, ami előrelendíti a magyar egészségügyet.

Hazánkban egyedülálló módon, már öt éve zajlik a kínai orvoslás alapképzése a Semmelweis Egyetemen (SE), a további bővülés érdekében idén nyáron ráadásul új épületszárnyban kapott helyet.

– Az állam alapvető feladata a betegbiztonság, ezért a lehető legmegfelelőbb gyógymódok biztosítása a célunk – mondta el a Magyar Időknek Rétvári Bence parlamenti államtitkár. Az egyetemi képzés lehetővé teszi, hogy törvényes keretek között lehessen szert tenni a hagyományos kínai orvoslás tudására – tette hozzá. Azáltal, hogy biztonságos körülmények között, tanúsított minőségben jelenik meg Magyarországon ez az ágazat, a páciensek is bizalommal fordulhatnak felé.

A beruházásról az államtitkár a Magyar Időknek azt nyilatkozta: a Semmelweis Egyetem angol nyelvű képzése – amelynek több évfolyama is diplomázott már – ennek köszönhetően még nagyobb kapacitású lesz, továbbá új kezelőhelyiségek is nyílnak, hogy a legnagyobb biztonságot teremtsék meg a komplementer gyógyításban.

Rétvári Bence kiemelte: kórházi együttműködések lesznek, amelyek kölcsönösen előnyös kapcsolaton alapulnak. Egyre több kínai orvosi rendelő nyílik hazánkban, ami természetesen előrelendíti a magyar egészségügyet, de nekik is fontos a magyar fejlesztéseket látni és beépíteni eddigi tapasztalataikba – hangsúlyozta.

Kövess minket!

Semmelweis Egyetem - SE kínai kórház - orvoslás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek