Felesleges ötletek százmillióért
Közzétéve: 2007. 09. 01. 10:32 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2007. 09. 01. 10:32 -
• 1 perc olvasás
Az állam feladatainak meghatározásához a kormányzat majdnem százmillió forint közpénzt fizet ki feleslegesen.
![]() |
| Draskovics Tibor |
A Draskovics Tibor által vezetett, munkáját júniusban befejező Államreform-bizottság még a télen írt ki hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást olyan szakértői javaslatcsomag elkészítésére, amely a nemzetközi tapasztalatok alapján számba veszi azokat az állami feladatköröket, amelyeket - Draskovics szavaival élve - „el lehetne hagyni, másként lehetne csinálni". A kiszivárgott javaslatcsomag többek között megvonná a közalkalmazotti státust, s vele a 13. havi fizetést egyes egészségügyi dolgozóktól.
Draskovics Tibor a javaslatok között említette a gyógyászati segédeszközök kölcsönzési rendszerének ötletét is, amely arról szól, hogy ha valakinek csupán néhány hónapig van szüksége például egy tolókocsira, akkor ne kelljen megvennie ezt a drága eszközt jelentős tb-támogatással, hanem a használat idejére kölcsönözhesse is, így az állam és a beteg is jobban járna.
A Magyar Nemzet azonban kiderítette: a gyógyászatisegédeszköz-kölcsönzés kérdésével korábban már foglalkozott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). 2000-2001-ben az OEP kísérleti jelleggel beindította a kölcsönzési rendszert, 2005-ben pedig pályázatot írtak ki nyolc termékcsoport esetében ugyanerre. Az OEP sajtóosztályának tájékoztatása szerint jelenleg oxigénkoncentrátorok kölcsönzésére van lehetőség.
Mindez azt jelenti, hogy már részben működő rendszer „bevezetésére" tett javaslatot a Draskovicsék által fölkért szakértői konzorcium, amely a jelek szerint odáig sem jutott el, hogy az OEP-nél érdeklődjön a kölcsönzés bevezetésének lehetőségeiről.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek