Fontos fejlesztések valósulhatnak meg a mezőtúri kórházban

Közzétéve: 2020. 02. 17. 20:55 -

• 1 perc olvasás

a komfortosítás és a modern készülékek kapnak nagy hangsúlyt a fejlesztésben.

Jelentős fejlesztések várhatók a jövőben a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet szülészeti, nőgyógyászati és gyermekosztályán. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott huszonkétmillió forintos támogatásból számos épületjavítási, felújítási munkálat megvalósítását, valamint korszerű eszközök beszerzését tervezi az intézmény - írta a szoljon.hu.

– Egy családbarát szülészeti osztály kialakítása a célunk – kezdte dr. Csellár Zsuzsanna, a kórház főigazgatója. Hozzátette, a komfortosítás és a modern készülékek kapnak nagy hangsúlyt. Ennek megfelelően egyebek mellett korszerűsítik a folyosókat, a kórtermeket. Emellett több mint négymillió forintot tudnak majd épületgépészeti javításokra fordítani.

– Szélesítjük az alternatív szülési módszerek lehetőségét. Hidromasszázs kádat fogunk beépíteni, valamint szülőszék és egy komplett, korszerű szülőágy áll majd a kismamák rendelkezésére – tájékoztatott az intézményvezető.

Az újszülöttellátás színvonalát szintén emelni kívánják. – Tizennyolcmillió forint értékben szerzünk be korszerű újszülött-újraélesztő asztalt. Emellett egy olyan berendezést is, amely a csecsemő lélegeztetését képes biztosítani egy lehetséges továbbszállítás esetén – részletezte dr. Csellár Zsuzsanna. Továbbiak a cikkben

Kövess minket!

mezőtúri kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek