Forgatás és halotti tor az OPNI-ban?

Közzétéve: 2008. 05. 23. 08:15 -

• 1 perc olvasás

Még tisztázatlan az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet több tíz milliárd forintra becsült épületének sorsa.

Weborvos Archívum

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szerint még folynak róla a tárgyalások, mivel a II. kerületi önkormányzat továbbra sem oldotta föl a területre vonatkozó, 2010-ig tartó változtatási tilalmát. A budai kerület testülete legfeljebb egy wellness-centrumot tud elképzelni az OPNI épületében, az MNV eddig nem hirdette meg az ingatlant.

A HVG szerint az OPNI felszámolásának miniszteri megbízottja, Tasnádi Zoltán forgatócsoportoknak adja ki a műemlék épületet, sőt még felesége halotti torát is ott tartotta. A Fidesz szerint még nem késő, újraindítanák az intézményt, az OPNI megszüntetése nemcsak elhibázott, de gazdaságtalan lépés is volt. Rácz Jenő egészségügyi minisztersége idején állították: az épület felújítása 6-8 milliárdba kerülne. 2006-ra elkészültek azok a tervek, amelyek idősek otthona és külföldieket fogadó pszichiátriai központ kialakítását vázolták. Az elképzeléseket a tárca is támogatta, az új miniszter, Molnár Lajos éppen az OPNI-val kezdte meg ágyszámcsökkentési programját.

Azonban az intézet szerződést kötött a CVI Kht-val, amely egymilliárd forint értékben szállított új CT- és MRI-berendezéseket az intézetbe. Kidobott pénz volt az uniós pályázatokon beszerzett műszerekre költött 30 millió forint is, s a veszteséglistát növeli, amit a neuropatológiai labor légszívójára költöttek, mert a SOTE épületébe költöztetett részleg berendezését az új helyen nem lehetett beépíteni, ismét meg kellett venni, szintén 30 millió forintért. A Fidesz szerint egyébként az egészségügyi miniszternek újra kellene osztania a kapacitásokat, és több, korábban megszüntetett egészségügyi intézmény újraindítását is át kell gondolnia.

Kövess minket!

OPNI
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek