Fővárosi egészségügy: 2015-ig megtakarítanak

Közzétéve: 2009. 06. 20. 09:15 -

• 1 perc olvasás

A jövő héten kerül a Fővárosi Közgyűlés elé a Budapest Egészségügyi Modell-t (BEM) meghatározó hatástanulmány és cselekvési terv.

Weborvos Archívum

A program elindításához várhatóan az idén 1,5, míg jövőre 2 milliárd forintra lesz szükség. Az idei évben rendelkezésre áll a pénz a főváros költségvetésében. Bár a koncepciót a jövő héten tárgyalják, de a közgyűlés majd szeptemberben dönthet a pénz elkülönítéséről.

A humánpolitikáért felelős főpolgármester-helyettes, Horváth Csaba elmondta, hogy a befektetés megtérül, hiszen már akár jövőre is pozitív mérleget produkálhat a fővárosi fenntartású ellátórendszer. Míg 2011-től már évi kétmilliárd forintos megtakarítás, addig 2015-ig mintegy 36 milliárd forint megtakarítás várható. Ebben az összegben szerepel többek között a veszteségfinanszírozás megtakarítása, amely 13 milliárdot tesz ki, továbbá 22-23 milliárd forint az ellátás egységesítéséből, telephelyek, ingatlanok felszabadításából fog befolyni.

A szakemberek már elvégezték a 12 fővárosi kezelésben lévő kórház átvizsgálását és véleményük szerint már kis ráfordítással elérhető lesz az ellátásbeli színvonal növekedés.

Kövess minket!

Budapest Modell - BEM
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek