Fürdőorvosa is van a Hagymatikumnak

Közzétéve: 2013. 09. 13. 07:36 -

• 1 perc olvasás

Hétfőtől saját fürdőorvosi szakrendelése lesz a makói Hagymatikumnak.

Weborvos Archívum

A fürdő szakrendelését – amely a Hagymatikum főbejáratával szemben lévő épületszárnyban nyílt meg – Buzás Péter polgármester és Scheitzner Beáta igazgató avatta fel a csütörtök délutáni sajtótájékoztatón, ahol elhangzott az is: a rendelő munkanapokon délután 1-től este 7-ig fogadja a pácienseket; két tapasztalt, kiváló szakorvos, Széll Sára reumatológus és Péley Péter mozgásszervi és rehabilitációs főorvos áll itt az érkezők rendelkezésére felváltva – írja a Délvilág Napilap nyomán a delmagyar.hu portálja.

A szakrendelést azok vehetik – akár háziorvosi beutaló nélkül is – igénybe, akiknek már van orvosi dokumentációjuk a problémájukról. Ha a vártnál nagyobb lesz az igény, bővítik a szolgáltatást. A rendelő kialakítása, felszerelése a legmodernebb műszerekkel 1 millióba került, a pénzt saját forrásaiból állta a Hagymatikum – nyilatkozta az igazgató.

A makói és a járás falvaiban élő betegek számára a gyógykezelések ingyenesek, mert az egészségbiztosítás által előírt önrészt az önkormányzat finanszírozza – mi több, a vidékiek útiköltség-térítést is kapnak. Ugyanakkor – a sajtótájékoztatón kiderült az is – a rendelő és a fürdő várja az ország más részeiről, illetve a külföldről érkező vendégeket is, akiknek a kezelésekért térítést kell fizetniük.

Kövess minket!

makói gyógyfürdő
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek