Geréb rendszeresen áthajt a piroson

Közzétéve: 2010. 10. 08. 08:50 -

• 2 perc olvasás

Újra büntetőeljárás elé néz Geréb Ágnes szülészorvos, az otthonszülés élharcosa.

Weborvos Archívum

Tavaly már indult per három bűncselekmény miatt a szülészorvos ellen. Kedden a mentőknek kellett ellátniuk azt a kisfiút, aki a Geréb Ágnes által létrehozott fővárosi Napvilág Születésházban jött a világra. Nem lélegzett, vérkeringése elégtelen volt.

A budapesti IX. kerületi ügyészség tegnap indítványozta Geréb előzetes letartóztatását foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. Az ügyészség szerint, ha a gyanúsítottat szabadlábon hagynák, újabb bűncselekményt követne el, vagy más módon nehezítené, veszélyeztetné a bizonyítást.

A születésház szóvivője szerint kedden egy nem tervezett beavatkozás, hanem egy váratlan esemény történt, mivel az anya nem szülni ment az intézménybe, hanem spontán megindult a rohamos szülés.

Geréb támogatói szerint koncepciós eljárásokkal akarják lejáratni a szülészorvost. „Egy jogállamban az egyenlő elbírálás elve megkövetelné, hogy minden hasonló esetet, Gerébén kívül tehát a kórházi orvosokét is vizsgálják ki" - mondta Ábrahám László ügyvéd, az orvosi műhibaperes ügyek ismert szakértője, akinek az utóbbi fél évben hét, kórházi szülési tragédiával kapcsolatos esete volt. Választ várna arra is, hogy Magyarországon ma miért halnak bele anyák a szülésbe, és miért születik oxigénhiánnyal számos gyermek, aki nemcsak a család gondjait szaporítja, de gyógyításuk a közkasszának is sokba kerül. Hozzátette, hogy Geréb Ágnes egy nem tervezett szülést vezetett le, azaz az orvosi esküje értelmében kötelessége volt segíteni.

Harsányi Lehel szülészorvos szerint az otthoni szüléshez megfelelő infrastruktúra is kell. Mint mondta: tény, hogy a szülés esetén ritkán fordulnak elő olyan szövődmények, amelyek öt-hat percen belül műtéti beavatkozást igényelnek, ezeket azonban nem mindig lehet előre látni. Ilyenkor, ha az anya nem kórházban szül, vagy az ő, vagy a magzata épsége veszélybe kerül. A statisztikák szerint nyolcezerháromszáz eseménytelen szülésre jut egy komplikációval járó eset, de az orvos szerint a károsodás kockázata jóval kisebb a kórházban.

Az otthon szülést ellenző orvosok megingathatatlanságáról Harsányi azt mondta: aki ezt a hivatást választotta, sem a tankönyvtől, sem pedig a szakmai kollégium állásfoglalásától nem térhet el. Geréb Ágnest ezért a piroson rendszeresen áthajtó autóvezetőhöz hasonlította.

Az egészségügyi államtitkárság azt kéri az otthon szülés lehetőségét választó kismamáktól, hogy mielőtt meghoznák a végleges döntésüket, tájékozódjanak a veszélyekről. Az ágazatvezetés jelenleg is dolgozik az otthon szülés szabályozásának, illetve szakmai minimumfeltételeinek kialakításán.

Kövess minket!

Geréb Ágnes otthonszülés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek