Gyanúsított az intézetigazgató

Közzétéve: 2011. 04. 26. 08:11 -

• 2 perc olvasás

Gyanúsítottként hallgatták ki a pszichiátriai intézet igazgatóját.

Weborvos Archívum

Újabb feljelentések érkeztek a Kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának vezetője ellen – közölték a városi ügyészségnél. Jelenleg a rendőrség Simon Ilona, a Kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának vezetője és az intézmény egy másik dolgozója ellen gyűjt adatokat, mindkettejüket sikkasztással, csalással gyanúsítják.

Ismeretes: tavaly januárban az intézmény két ápolónője tett ügyészségi feljelentést, mert kollégáik brutálisan megverték és megalázták az intézményben kezelt betegeket. A fenntartó Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat a közelmúltban a Simon Hona ellen folyó több büntetőeljárás dacára újabb öt évvel meghosszabbította az igazgató szerződését.

- Nem hozhatunk elhamarkodott döntést, még akkor sem, ha a gyanúsításban szereplő cselekmények ellenkeznek erkölcsi érzékünkkel - mondta korábban Bányai Gábor elnök a közgyűlésben. - A hatályos jogszabályoknak megfelelően jártunk el, s ha a bíróság kimondja, hogy a bűncselekmények valóban megtörténtek, úgy a felelősségre vonás nem fog késni - tette hozzá.

Szigeti László megbízott főjegyző ugyanakkor a megyei közgyűlés hivatala által tavaly végzett belső ellenőrzés eredményéről szólva kifejtette: a pszichiátria pénzügyi vizsgálatakor megállapították, hogy a számos visszaélésre, illetve szabálytalanságra utaló adat döntő többsége nem bizonyult megalapozottnak. Hozzátette azonban, hogy bár az intézménynek volt belső ellenőre, az semmilyen ellenőrzési tevékenységet nem folytatott. A jogszabályok által előírt vezetői ellenőrzési feladatok nem teljesültek, nem a jogszabályoknak megfelelően neveztek ki munkavállalókat, szabálytalanságokra bukkantak tanulmányi szerződés ügyében, sőt gépjárműhasználat, menetlevél- és munkaidő-nyilvántartás vezetése, útiköltség-elszámolások terén is, fiktív tartalmú kiküldetési rendelvényre fizettek ki utazási költséget.

Kövess minket!

Kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek