Gyógyító láz: mikor kell csillapítani?

Meglepő: minél lázasabban vették fel a kórházba a tüdőgyulladásos betegeket, annál jobb volt a túlélés aránya.

Míg néhány évtizede még senki nem kérdőjelezte meg az egyik legrégebbi gyógymódot, a lázcsillapítást, ma már sokan azt állítják, hogy a láz egyenesen használ. Ez nyilvánvalóan túlzás, illetve betegségfajtától, kortól, általános állapottól is függ, de azért érdemes meghallgatni az érveiket.

A „lázpártiak" fő indoka az, hogy a láz fontos része a immunválasznak, a szervezet fertőzés elleni küzdelmében. A magasabb testhőmérséklet aktivizálja az immunrendszert, a szervezet védekező rendszerét, ami jól nyomon követhető élettani elváltozásokkal jár. Így például, fokozódik a T-limfocita nevű immunsejtek aktivitása, és láznál csökken a védekezésben részt vevő cytokin nevű fehérje toxikus mellékhatatása is. Bebizonyosodott, hogy egyes kórokozók sem kedvelik a magasabb testhőmérsékletet.

Nemrég például Gartth Ducon, a University College London élettanásza tette közzé a British Medical Journal nevű orvosi szaklapban a főleg agyhártyagyulladást okozó Neisseria meningitidis nevű baktériummal folytatott kísérleteit. Kiderült, hogy ellentétben a normális hőmérsékletű vérmintákkal, a 40 fokra melegített lombikokban a baktériumok száma néhány óra alatt a tizedére csökkent. Amiből rögvest azt a következtetést vonták le, hogy az agyhártyagyulladásban szenvedő lázát nem is érdemes levinni, mert ezzel egy fontos védekező eszközétől fosztjuk meg a szervezetet. Az érvelés gyengéje az, hogy ez laboratóriumi kísérlet volt, és kevés korrekt in vivo, tehát „élőben" elvégzett érvet sorakoztattak fel a láz gyógyító hatása mellett.

Gavin Barlow londoni belgyógyász már meggyőzőbben érvelt a láz pozitív hatása mellett. Négyszáz tüdőgyulladásban szenvedő beteg kórlefolyását követte nyomon, és meglepve tapasztalta, hogy minél lázasabban vették fel a betegeket, a Hull and East Yorkshire Hospital nevű intézet intenzív osztályára, annál nagyobb esélyük volt a túlélésre. Míg a láztalanok egyharmadát, addig a negyvenfokos vagy akár annál is magasabb hőmérséklettel beutaltaknak csak a nyolc százalékát vesztették el.

A New Scientist tudományos folyóiratnak nyilatkozó Barlow ki is jelentette, hogy ő bizony akkor nyugodtabb, ha a fertőzésben szenvedő beteg jól belázasodik. Azt azért ő is elismerte, hogy betegmintája nem volt „tisztított", mert nem vették figyelembe az életkori sajátosságokat. Márpedig közismert, hogy az idősebbek láza nem szokott olyan magasra felszökni, és persze a korral gyengül az ellenálló képesség is.

Akad persze korrekt, un. randomizált összehasonlító vizsgálat is. A Miami Egyetem intenzív osztályán 82 kritikus állapotú beteget vontak be egy kísérletbe. A beválogatás kritériuma az volt, hogy a magasabb hőmérséklet nem jelentett plusz kockázati tényezőt az alapbetegségre. A páciensek egyik felének - a megszokott gyógyeljárási protokoll szerint - már 38,5 fok felett, a másiknak csak 40 foknál csillapították a lázát. A Surgical Infection nevű szaklapban publikált eredmények megdöbbentőek voltak, és a vizsgálatot korábban meg kellett szakítani. Ugyanis abból a csoportból, amelyben hagyták magasra szökni a lázat, csak egy beteget vesztettek el, míg a korán megkezdett lázcsillapító kezelésben részesültek közül heten meghaltak!

Mindennek ellenére a lázcsillapítás természetesen fontos eszköze marad a medicinának -és pont a súlyos betegségek esetén. Agyvérzés, agykárosodás esetén például bebizonyították, hogy a láz súlyosbítja az idegrendszeri kórt. Azt senki sem vonja kétségbe, hogy a lázban égő gyereknek le kell vinni a lázát. Elsősorban azért, hogy javuljon a közérzete, hogy ne szenvedjen. Ám még náluk is balgaság lenne azt hinni, hogy ezzel meg is gyógyítjuk őket - a lázcsillapítás tüneti, nem oki kezelés, de  ma már 38 fok alatt a gyermekgyógyászok sem ajánlják a rutinszerű lázcsillapítást.