Gyógyítók tartalék híján
Közzétéve: 2009. 03. 03. 08:21 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2009. 03. 03. 08:21 -
• 2 perc olvasás
Riadtan fogadta a szakma a hírt: megszűnhet a kórházak gyógyítási teljesítményvolumen-korlátja (tvk).

Pedig ha a kormány ezen a héten rábólint a szaktárca javaslatára, eltörlik az ötéves kvótát, s valamennyi egészségügyi beavatkozásért fizet majd a biztosító. A javaslat szerint az Egészségbiztosítási Alap ez évi 743 milliárd forintos gyógyítókasszájának kétharmadát fix összegben kapnák meg az intézmények, a fennmaradó rész pedig úgynevezett lebegőkasszaként működne - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter.
Ez utóbbi miatt véli úgy Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke, hogy mégsem szűnik meg igazán a korlátozás, hiszen a gyógyításra fordítható összeg egyharmadát továbbra is teljesítményarányosan kapnák az intézmények, s fix összegről lévén szó, minél több beteget látnak el, annál kevesebb lenne az egy páciens gyógyítására eső pénz. A szövetség számítása szerint ez a finanszírozásváltozás főleg a kisebb kórházakat hozná nehéz helyzetbe. Márpedig, mivel egyelőre megfeneklett a szerkezetváltás, a meglévő intézményrendszerrel kell ellátni a feladatokat, s a páciensek járóbeteg-ellátásba terelése nem megy egyik napról a másikra - állítja az elnök.
Így aztán a mára hatvanmilliárd forintos adósságot görgető fekvőbeteg-intézmények további eladósodása várható, különösen azért, mert nincs tartalék. Ám a szaktárca azt várja a finanszírozásváltozástól, hogy megszűnik a kórházak teljesítménygerjesztő kényszere, csak a valóban rászorulókat gyógyítanák fekvő betegként. Annál is inkább, mert a tvk megszűnésével egyidejűleg a jelenlegi 146 ezer forintos gyógyítási alapdíj összegét 150 ezerre növelnék.
A járóbeteg-szakellátás alapdíjának emelése pedig az olcsóbb ambuláns ellátás felé terelné a gyógyítást. Örül a betegforgalomtól független fix finanszírozásnak Varga Imre, a Medicina2000 szakrendelői szövetség elnöke, ám pontos kalkulációra van szükség - tette hozzá -, hiszen szerencsétlen dolog lenne, ha tovább nőne a sok szakterületen már ma is hónapokra rúgó betegelőjegyzés ideje. Az orvoshiány miatt ügyelni kell azoknak a doktoroknak a megtartására is, akik most nyugdíj mellett gyógyítanak, s a betegforgalom százalékában kapják a járandóságot.
A változtatásoknak nem lehet célja, hogy pénzt vonjanak ki az egészségügyből, hiszen a 30 milliárdos megszorítás rövid távon a sokszorosába kerülhet az államnak - állítja Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Szerinte az új finanszírozással a súlyponti kórházak jól járnak, mert nagy a betegforgalmuk. Azt tartaná célszerűnek, ha a szaktárca a finanszírozás megváltoztatása előtt meghatározná, mely intézmény milyen feladatra alkalmas, hogy megvannak-e hozzá a szükséges tárgyi és személyi feltételek. Jelenleg a súlyponti kórházak 40, a területiek 30 százaléka nem felel meg a gyógyítási minimumfeltételeknek - tette hozzá.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek