Háziorvosok: kellemetlenek és hangoskodók? | Weborvos

Munkájukon áll vagy bukik a rendszer magasabb szintjén lévő jóval drágább kapacitások optimális kihasználása.

Fendler Judit, az Egészségügyi Finanszírozási Tanácsadók Egyesületének elnöke a Népszabadságban megjelent levelében az egészségügyi tárca azon döntésére reagál, mely szerint csökkentik az alapellátás finanszírozását, mivel a munkáltatói bérterhek is csökkennek. Szerinte ez egy fontos érv, bár szerencsére ezt az amúgy is alulfinanszírozott egészségügy más szegmensére - vagy akár a teljes közszférára - nem terjesztették ki.

A magyar egészségügy minden szegmensében csökkent a közfinanszírozás 2007 óta, a konvergenciaprogram és a válság hatására átlagosan reálértéken évi 8-10 százalékkal. Mára annyira lesüllyedt ez az érték, hogy a 2004-ben csatlakozott posztszocialista országok közül csak Lengyelországban alacsonyabb az egy főre jutó egészségügyi finanszírozás vásárlóerő-paritáson (Magyarország: kb. 1400 USD/ fő/év). Ráadásul az EU-tizenötök mindegyikében magasabb ez az összeg, a 2007-68 adatok alapján.

A forráskivonás ugyan az alapellátást sújtotta legkevésbé, azonban itt is olyan drasztikus volt, hogy évről évre nőtt a betöltetlen háziorvosi praxisok aránya, valamint a nyugdíjaskorú, praktizáló háziorvosok száma. Mivel a beteg ellátása a családorvosi szinten a legolcsóbb és leghatékonyabb, elengedhetetlen volna legalább az ellátásnak ezt a szintjét olyan mértékben fejleszteni, hogy az orvosok ne hagyják el tömegesen ezt a szegmenst. A minisztérium közlése szerint „2002 óta 70 százalékkal nőtt a háziorvosok pénze; a felnőtteket ellátó háziorvosi praxisok finanszírozása 2002-ben havonta átlagosan 460 400 forint volt, ez az összeg 2010-ben átlagosan 781 600 forintra változott". A kiegészítő díjazás ehhez az összeghez 20-50 ezer forintot tehet hozzá. Ebből a pénzből kell a háziorvosnak munkabért fizetnie magának, az asszisztensének, viselnie a költségeit (kötszer, szakmai anyag, gyógyszer, recept, gépkocsi, benzin, takarítás, fenntartás, számítógép, telefon, mobiltelefon stb.). Ha tehát a háziorvos szükség esetén nem keresi fel a betegeket, vagy nem áll a betegek rendelkezésére, akkor vét a jogszabályok ellen, és szerződésszegést követ el. Véleménye szerint lassan be kellene látni: a háziorvosok nem egy kellemetlen, hangoskodó rétegét alkotják az egészségügy hatalmas rendszerének, hanem kapuőrök, akiknek áldozatos és hatékony munkáján is áll vagy bukik a rendszer magasabb szintjén lévő jóval drágább kapacitások optimális kihasználása.