Heves polgármesterét újból kizárta a Fidesz
Közzétéve: 2009. 01. 08. 09:10 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2009. 01. 08. 09:10 -
• 1 perc olvasás
A hevesi önkormányzat egy magáncégnek adta át működtetésre a város rendelőintézetét.

Július után immár másodszor zárta ki a Fideszből Csáki Zsigmondot, Heves polgármesterét a Fidesz Heves megyei elnöksége. Az elnökség azzal indokolta döntését, hogy a hevesi önkormányzat a Fidesz országos választmányának állásfoglalása ellenére egy magáncégnek adta át működtetésre a város rendelőintézetét. Csáki közlése szerint a júliusi döntés után, fellebbezése nyomán a párt országos etikai bizottsága megsemmisítette a megyei testület határozatát. Most újra fellebbez a döntés ellen - szögezte le.
Júliusban a megyei elnökség kizárta Magyar Istvánt, a párt egri elnökét is. Ugyanis Magyar résztulajdonosa az Agria Ügyelet Kft.-nek, amely átvette a hevesi rendelőintézet üzemeltetését. Magyar István elmondta: elege lett a hercehurcából, ezért már december 12-én kilépett a Fideszből, ennek ellenére egy héttel később őt is kizárták a pártból. Csáki tagja a Heves Megyei Önkormányzat Fidesz-frakciójának is, amely erőteljesen ellenezte a Heves megyei kórház vagyonkezelésének átadását a pályázaton nyertes HospInvest Zrt.-nek.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek