Hogyan manipulálják a választók véleményét?

A válaszadók többsége az ország versenyképessége szempontjából inkább hátrányosnak tartotta vizitdíj, kórházi napidíj illetve a tandíj eltörlését.

Manipulálható-e a választópolgár akarata? Önzőek-e a szavazók, vagy az ország érdekeit veszik figyelembe döntésükkor? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ azok a kutatók, akik a 2008. március 9-i hármas népszavazás egyéves évfordulóján tanulmánykötetben publikálják átfogó vizsgálatuk eredményeit, illetve szakértők tanulmányait A népakarat dilemmái címmel. 

A vizitdíj, a kórházi napidíj eltörlését és a tandíj bevezetésének megakadályozását eredményező, egy évvel ezelőtti, 2008. március 9-i népszavazás sokaknak okozhatott meglepetést. Karácsony Gergely tanulmányában emlékeztet rá, hogy a magyar választók korábban nem mutattak különösebb érdeklődést a referendumok iránt. „Az újraválasztása után közvetlenül kemény megszorításokat foganatosító kormány meglehetősen népszerűtlen volt, a népszavazás pedig a kabinet talán legnépszerűtlenebb intézkedéseit vette célkeresztbe. A 80 százalék feletti ’igen’ szavazat azonban így is a kezdeményezés fölényes győzelmét mutatja, hiszen a Fidesz és az MSZP támogatottságában a népszavazás idején meglévő különbség önmagában jóval kiegyensúlyozottabb eredményt feltételezne."

Karácsony Gergely tanulmányának fontos megállapítása, hogy alacsony bizalmi környezetben az emberek nem hisznek abban, hogy a politikusok a hosszabb távú javulás és a közérdek szolgálatára törekednek, ezért ők maguk is inkább a rövid távú, egyéni érdekeket fogják keresni; a kormány iránti bizalom tehát a szavazói döntést befolyásoló, fontos tényező lehet a népszavazások során. Mindez azt jelenti a kutató szerint, hogy a bonyolult gazdasági kérdésekben a pártok álláspontja mellett valószínűsíthetően a kormány teljesítményének az értékelése lesz a legnagyobb hatással a preferenciákra, míg az egyszerű, „húsba vágó" (materiális) kérdéseknél a választók feltehetően egocentrikusán szavaznak, főleg akkor, ha nem bíznak a kormány hosszú távú terveiben, és nem érdekli őket a politika. Mindez érvényes a tavalyi népszavazásra is.

A vezető közvélemény-kutató cégek (Medián, Szonda Ipsos, Századvég, Forsense), illetve több kutatóműhely (Corvinus Egyetem, CEU, Demokráciakutatások Központja) felmérések sokaságát készítették a népszavazási kampány során, s az eredmények (amelyek a valasztaskutatas.hu weboldalon olvashatók) visszaigazolták a protesztszavazatok, valamint a vélt önérdekek meghatározó súlyát. A vizsgálat eredményeiről Enyedi Zsolt politológus, a Közép-európai Egyetem tanszékvezetője, a kötet szerkesztője elmondta, a válaszadók többsége meg volt győződve arról, hogy személyes hátránya származik a vizitdíjból, a kórházi napidíjból és a tandíjból, miközben az ország versenyképessége szempontjából inkább hátrányosnak tartották eltörlésüket - Enyedi szerint ez volt az egyik meglepő eredménye kérdőíves felméréseiknek. Érdekes pszichés működésről árulkodik a felmérés: az emberekben megvolt a hajlam a protesztre, illetve az önérdek követésére, de saját érdekeiket nem feltétlenül vetítették rá az országra. Miután többségük a kormányváltásban sem reménykedett, gondolkodásukban nagyobb teret kapott az öncélúság, mint az előző népszavazásokon. Valamelyest ugyan az értékek is számítottak, de sajátos kombinációban: a nemeket a gazdasági baloldali és a kulturális baloldali értékek támogatták, míg az igenek esetében fordított volt a helyzet. Különösen a szocialista szavazók gondolkodásmódja volt érdekes, tette hozzá Enyedi Zsolt, hiszen nekik számos esetben át kellett hidalniuk a saját, illetve pártjuk álláspontja között húzódó szakadékot.

A választó ilyen esetben általában vagy hazudik magának („az MSZP szerint is rossz a vizitdíj"), vagy pártot vált, vagy nem megy el szavazni, vagy elfogadja pártja álláspontját. A kimutatás szerint ez utóbbi kettő volt a domináns stratégia. A felmérés egyik riasztó megállapítása szerint a népszavazási kampány nagyon keveseket mozdított el eredeti álláspontjuktól - szemben más országokkal, ahol a kevésbé pártos kampányok befolyásolják az embereket. Pedig a kampány lehetőséget adott volna arra, hogy széles körű, nyilvános, szakmai vita induljon az egészségügyről és az oktatásról. Ehhez képest a kampánynak alig volt hatása az emberek véleményére Ha nem lett volna a kampány, sem vita, akkor is hasonló eredmény született volna. Ráadásul még a népszavazás előtt közvetlenül is csak 82 százalék tudta felsorolni a három, népszavazásra feltett kérdést. Azt pedig csak minden ötödik megkérdezett tudta megmondani, hogy mekkora az érvényességi küszöb. Még a magasabb iskolázottságú válaszadók közül sem tudta mindenki megmondani, hogy az „igen" válasz a díjak eltörlését vagy fenntartását jelenti-e. Még kevesebben tudták, hogy a népszavazás döntésre kötelezi-e az Országgyűlést.