HospInvest: kisebbségben a saját cégben?

Közzétéve: 2009. 05. 26. 07:44 -

• 2 perc olvasás

Ha akad szakmai befektető, aki több milliárdot áldoz a cég megmentésére, az többségi tulajdont is szerezne benne.

Weborvos Archívum

A kiskunhalasi, hatvani, parádfürdői, gyöngyösi és egri kórházat, valamint a jánoshalmi, kiskőrösi és keceli rendelőintézetet működtető HospInvest áprilisban jelentette be, hogy csődvédelmet kér, miután számlavezető bankja - a lejárt hitelek törlesztése fejében - leemelte azt az 1,2 milliárd forintot a számlájukról, amit az OEP a betegellátás finanszírozására utalt át. A csődvédelmi eljárás a hitelezőkkel kötött egyezség után május 13-án indult el. A cég kilencven napot kapott, hogy stabilizálja pénzügyi helyzetét.

 
Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke elmondta: olyan szakmai partnert keresnek, aki hajlandó két-hárommilliárd forintot befektetni a cégbe, ennyire van ugyanis szükség a biztonságos működéshez. - Nem attól félünk, hogy nem sikerül ilyen partnert találnunk, hanem inkább attól, hogy kifutunk az időből, s nem sikerül az augusztus 13-i határidőig nyélbe ütni az üzletet - mondta. Hozzátette: a határidő módosítására elvileg lenne mód, a gyakorlatban azonban ilyesmire a hitelezők nem szoktak rábólintani.

 
Kollányi hangsúlyozta: továbbra is az a cél, hogy a kezelésükben lévő kórházak működjenek, az csak másodlagos, hogy a jelenlegi felállású HospInvest Zrt. legyen az intézmények irányítója. Erre már csak azért sincs túl sok esély, mert ha akad olyan szakmai befektető, aki több milliárdot áldoz a cég megmentésére, minden bizonnyal többségi tulajdont is szerezne benne.

Az egri Markhot Ferenc Megyei Kórházat tulajdonló Heves megyei önkormányzat, valamint a gyöngyösi, valamint a kiskunhalasi intézményekért felelős városi önkormányzatok egyelőre kivárnak, de a háttérben különféle forgatókönyvek készülnek a kórházak működtetésére. Merczel József, a Heves Megyei Közgyűlés szocialista alelnöke azt mondta: bármit lépnének is, egy esetleges szerződésbontás előtt mindenképpen egyeztetnének az egri önkormányzattal és a megyei önkormányzat jobboldali frakciójával, hogy kompromisszumos megoldás szülessen. Hiesz György gyöngyösi polgármester közölte, egyelőre nem érzékelnek válságot a városi kórházban, a dolgozók idejében megkapták a bérüket, a betegellátás is folyamatos.

Várnai László kiskunhalasi polgármester közölte: a végsőkig kivárnak, s mindenképpen azt szeretnék, hogy vagy a HospInvest, vagy más szakmai befektető üzemeltesse a kórházat, az önkormányzat ugyanis egyedül nem képes erre. Ugyanakkor Hatvan, amelyhez nem csupán a városi kórház, hanem Parádfürdő is tartozik, szeptember i-jétől felbontja a HospInvest leányvállalatával kötött szerződést, ha a képviselők többsége elfogadja az erre vonatkozó előterjesztést - jelentette ki Érsek Zsolt, a város MSZP-s polgármestere. A testület csütörtöki ülésén ugyanis Kollányi, a HospInvest elnöke elismerte, hogy nem tudják megvalósítani az intézményben azokat a fejlesztéseket, amelyeket korábban írásban vállaltak.

Kövess minket!

Hospinvest Zrt
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek