Hússzor mentett a Rupert

Közzétéve: 2010. 08. 28. 09:03 -

• 1 perc olvasás

A Balatonon legalább két, de később három, a Ruperthez hasonló felszereltségű mentőhajóra volna szükség.

Tavaly tizennégy, az idén húsz esetben indult életmentésre a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) gyorshajója, a Rupert – hangzott el tegnap Csopakon a VMSZ sajtótájékoztatóján.
- Szakszolgálatunk a Balaton negyvenkét kijelölt strandján végez vízi mentést, de az idén már Esztergomban, Sopronban, Bükfürdőn és Lengyeltótiban is ellátták a kijelölt fürdőhelyi mentést – mondta Bagyó Sándor. A közhasznú egyesületként működő vízi mentő szakszolgálat elnöke újfent leszögezte: a vízi mentésnél jelentkező sürgősségi betegellátásnak állami feladattá kell válnia.


Tóth Attila, a Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a Balatonon legalább két, de később három, a Ruperthez hasonló felszereltségű mentőhajóra volna szükség. Olyan motorosra, amely tizenöt perc alatt bármilyen vízi baleset helyszínére eljut, fizetett, huszonnégy órás szolgálatban lévő orvossal, mentőtiszttel és ápolóval a fedélzetén.

A két éve munkába állított Rupertről az elnök elmondta, a gyorshajó személyzete a nyár folyamán egyebek mellett két sikeres újraélesztést hajtott végre, s ellátott egy kivérzett és egy combnyaktöréses beteget is. - Követelmény, hogy minden balatoni mentőhajón legyen defibrillátor - hangsúlyozta Tóth Attila. - Ez azért fontos, mert mielőtt a gyorshajóval megérkezik az orvos, a mentőhajó személyzete megkezdheti az újraélesztést. Bagyó Sándor a szervezet gazdálkodásával kapcsolatban elmondta, egyrészt a pályázatok útján nyert összegeknek, másrészt a nagyvonalú szponzoroknak köszönhetik fennmaradásukat, egy üzemanyag-forgalmazó, egy telekommunikációs cég és egy biztosítótársaság segíti munkájukat. Ennek ellenére előfordult, hogy az üdülési főszezon végére elfogyott a pénzük.

Kövess minket!

vízimentés - VMSZ - Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek