Húsz beszédes ábra arról, hová jutottunk 2020-ra

Közzétéve: 2020. 01. 02. 17:32 -

• 1 perc olvasás

A statisztika nyelvén arról, honnan hová jutottunk az elmúlt tíz évben.

Nyakunkon az új év, és ha ez nem lenne elég, búcsút mondunk a 2010-es éveknek is. Ebből az alkalomból összegyűjtöttünk néhány érdekes grafikont, hogy megmutassuk, honnan hová jutottunk az elmúlt tíz évben - írta a 444.hu összeállításában, mely két ábra erejéig az egészségügyet is érintette.

Sokat elárul egy ország egészségügyi rendszerének állapotáról, hogy hány embernek kell meghalnia olyan betegségben, ami kezelhető vagy megelőzhető lenne. Azokat a haláleseteket számítják ide, amelyek hatékony kezeléssel vagy jól működő prevenciós programokkal elkerülhetők lettek volna. A régióban Szlovákiához és Lengyelországhoz képest is rosszul állunk, Németországról nem is beszélve.

Árulkodó az is - persze nemcsak az egészségügyről mond el dolgokat -, hogy mit tudunk kezdeni a hagyományosan súlyos társadalmi problémáinkkal. Ilyen például az alkoholisták száma, amiről a KSH készít becslést a májzsugorodásban meghaltak alapján. 2010-ben 522 ezerre, két éve pedig 379 ezerre tették a számukat, ami még mindig sok, de a csökkenés mindenképp jó hír.

Bónuszként még a lovak számának statisztikáját i közölték. Ábrák és további részletek a cikkben

Kövess minket!

statisztika
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek