Immunrendszer és öregedés
Közzétéve: 2009. 08. 27. 08:03 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2009. 08. 27. 08:03 -
• 2 perc olvasás
Fiatal bőrben a génaktivitás 6 órán belül megváltozik, míg idősebb bőr esetében ehhez akár 30 órára is szükség van.

A kozmetikai cégek egészen idáig csupán szubjektív módon értékelhették egyes termékeik bőrre kifejtett hatását: miként változik a bőr külalakja, vastagsága, színe stb. A kozmetikai laborokban dolgozó kutatók újabban a gyógyszeriparban bevett, ún. DNS-microarray- (géncsip-) vizsgálatot alkalmazzák a különböző korú bőrökben jelen lévő ezernyi gén aktivitásának méréséhez.
Az amerikai Procter and Gamble (P&G) 10 fiatal és 10 idősebb nő tomporának és alkarjának bőrmintáiban vizsgálta a gének aktivitását. Azt találták, hogy az idősebb bőrben csökken a koleszterin- és zsírsavszintézisben részt vevő gének aktivitása. Azt viszont meglepetéssel tapasztalták, hogy a gyulladással és egyéb immunrendszeri működéssel kapcsolatos génekre ennek épp az ellenkezője igaz. Ez azt sugallja, hogy az immunrendszer jelentős szerepet játszhat a bőr öregedési folyamatában.
Az idősebb bőr niacinamiddal, a bőr nedvességtartalmának megőrzésében részt vevő B-vitaminnal való kezelése csökkenti a gyulladással kapcsolatos gének aktivitását.
A P&G például egy bőrkrém génaktivitásra kifejtett hatását teszteli. A korábbi vizsgálatok szerint ez az anyag fokozza a bőr szerkezeti fehérjéinek termelődését. A génelemzés alapján kiderült, hogy a krém hatással van a sebgyógyulásban szerepet játszó gének aktivitására is.
A L'Oréal vizsgálataiból az derült ki, hogy a fiatal és az idősebb bőrben a gének nem egyformán reagálnak a fizikai sérülésekre. Fiatal bőrben a génaktivitás 6 órán belül megváltozik, míg idősebb bőr esetében ehhez akár 30 órára is szükség van. Ráadásul több mint 25 gén reakciója tűnik másnak sérülés esetén az eltérő korú bőrökben. Annak igazolásához, hogy az idősebb bőrben a fiataléhoz hasonlóra módosított génaktivitás valóban javítja-e a bőr minőségét, szigorú humánkísérletekre van szükség.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek